
Két, magát fasisztának valló, 18-20 év körüli fiatal március 22-én éjjel, éjfél körül rátámadt két emberre Debrecenben, a Baross16 nevű közösségi tér udvarán. Az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) által fenntartott intézmény Facebook-oldalán azt írják, a fiatalok inzultálták a dolgozókat és törzsvendégeket, akik igyekeztek kitessékelni őket. A támadók dulakodni kezdtek, ellökték és ütötték a sértetteket. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A jelenlévők kihívták a rendőrséget, akik hamar megjelentek a helyszínen, majd a menekülő fiatalokat elkapták egy közeli utcában. Mindezt a Debreciner helyi hírportál tette közzé.
„A két fiatal olyan döntéseket hozott meg tegnap, amiket nem most fog megbánni, talán még büszkék is rá. Pár év múlva azért várjuk őket vissza és reméljük akkor már a gyűlölet helyett valami más határozza meg a személyiségüket és a tetteiket, képesek lesznek szembenézni azzal, akit bántottak, képesek lesznek bocsánatot kérni” – írják az esetről a tér fenntartói, akik szerint nehéz megmondani, hogy a támadókat félelem, harag, meggyőződés, ellenszenv, vagy ezek kombinációja motiválta-e, esetleg ezek közül egyik sem. A tér látogatóit arra kérik, legyenek jelen a társaik életében, legyenek többet a Baross16-ban, tartsanak össze.
A lapnak sikerült beszélnie mindkét sértettel. Az egyik, neve elhallgatását kérő férfi azt mondta, az udvarról a Baross utcára nyíló kapuhoz érve, váratlanul érte a támadás. „Ahogy a kapuhoz értem, a sötét utcáról elém lépett két 20 év körüli fickó, bármiféle előzmény nélkül kaptam egy ökölcsapást az arcomba, aztán földre löktek, hanyatt estem” – sorolta. Az udvar kapuval szemközti végében található a Malter nevű kávézó. A forrás elmondása szerint a vendéglátóhely egyik dolgozója – a másik sértett – az épületből kilépve távozásra szólította fel a két fiatalt, kik erre nekiestek, majd némi ütésváltás után elmenekültek. Mint mondta, eközben a Malter egy másik dolgozója értesítette a rendőröket, akik valóban gyorsan elkapták a támadókat. „Nem tudom a támadás okát, miért rám csaptak le” – mondta el a férfi a Debrecinernek.
Lénárt Attila, aki az elsőként megtámadott férfi segítségére sietett, nyolc napon túl gyógyulóan sérült, a történtek után össze kellett varrni a száját. A Debreciner megkeresésére elmesélte, a fiatalok a konfliktus közben „Sieg Heil!”-felkiáltásokat hallattak. Lénárt elismeréssel beszélt a rendőrség gyors és eredményes közreműködéséről.
Molnár Ágnes, az AKE elnöke a Debrecinernek elmondta, amikor megtudta, hogy az elkövetők 18 év körüliek, eszébe jutott, hogy a saját fiatalkorában is találkozott vele egykorú fasisztákkal, a helyzet annyiban volt más, hogy akkoriban nem kaptak központilag bátorítást a szélsőségesek. Úgy látja, a rendőrség rendkívül körültekintően végezte a dolgát, mint mondta, megnyugtató látni, hogy van még védelem. Ugyanakkor hangsúlyozta, növelni kell a Baross16-ba látogatók biztonságérzetét, ezt pedig azzal tudják elérni, hogy még többen járnak a létesítménybe, és figyelnek arra, mi történik körülöttük. Elmondta továbbá, szakember segítségével is fokoznák a Baross16 biztonságát.
Habár néhány órával az esetet megelőzően a közösségi térben Perintfalvi Rita teológussal, íróval tartottak beszélgetést, aki valamilyen értesülésből be is számolt a történtekről a Facebookon, az erőszaknak valószínűleg nem volt köze az eseményhez.
Ahogy a tér tulajdonosai írták, egyelőre nem ismerik a fiatalok motivációját. Az elmúlt időszakban több olyan esemény is történt, amelyek szerepet játszhattak abban, hogy éppen a Baross16-ot támadták meg. Miután az Országgyűlés a Fidesz kezdeményezésére korlátozta a gyülekezési jogot, betiltva gyakorlatilag minden olyan gyűlést, amely a szexuális kisebbségek jogaiért áll ki, az AKE egy szivárványos zászlót tűzött ki a Baross16 kapujára. Ezzel azt kívánták üzenni, hogy a létesítmény továbbra is egy nyitott, barátságos közösségi tér.
Ez azonban nem az egyetlen előzmény, hiszen a Fidesz és a kormányhoz köthető propagandatermékek az elmúlt hónapokban szisztematikus kampányt folytattak a Baross16-ot fenntartó egyesület és az itt működő civil csoportok ellen. Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, a város korábbi polgármestere például a helyi önkormányzati médiának februárban azt nyilatkozta, az AKE – valamint a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület és a Debreciner – „külföldi zsoldban vannak, külföldi érdekeket szolgálnak, és legkevésbé a magyar emberek és még kevésbé a debreceniek érdekeit képviselik”. Ugyancsak februárban Pósán László (Fidesz) debreceni országgyűlési képviselő a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésére hivatkozva arról posztolt a közösségi oldalán, hogy többek között az AKE is „a magyar szuverenitás ellen támad”.