Februárban is lesznek oltási akciónapok

Februárban is lesznek oltási akciónapok

Oltás Egerben (Fotó: MTI/Komka Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az operatív törzs javaslatára a kormány döntött arról, hogy februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben.

György István a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban a közmédiának nyilatkozva azt mondta: január negyedik hétvégéjéhez közeledve idén már a negyedik oltási akciósorozatot indítja a kormány. A decemberi három heti akciósorozaton több mint 1,4 millió embert oltottak be, az év első heteiben pedig több mint 420 ezren kaptak vakcinát.

Az akciónapok lényege, hogy csütörtökönként és péntekenként délután 14-18, szombatonként pedig 10-18 óra között az oltóhelyek előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval fogadják az oltakozókat. Februárban is folytatódik mindez 115 szakrendelőben és 101 kórházban, valamint a háziorvosok is egyeztetés alapján folytatják saját praxisaikban az oltásokat. Emellett működik az időpontfoglalásos rendszer is, amellyel bármely napra lehet időpontot foglalni.

György István beszélt arról is, hogy az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt különösen fontos az oltások felvétele. Az első, a második és a harmadik mellett már a negyedik oltások is kérhetők, eddig már 37 ezer negyedik dózist adtak be. Ez különösen a legidősebbeknek, a krónikus- és immunbetegeknek, valamint a transzplantáltaknak ajánlott, de mindenkinek érdemes beadatni, aki 4-6 hónappal ezelőtt kapta meg a harmadik oltását.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány döntése értelmében a védettségi igazolványok február 15-étől oltási igazolvánnyá alakulnak át, így aki a második oltást követő hat hónapon belül nem veszi fel a harmadikat, annak nem lesz érvényes az oltási igazolványa.

(MTI)

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture