
Fegyelmi eljárást kezdeményeznek a fővárosi fideszesek azok ellen az ellenzéki polgármesterek ellen, akik nem tárgyalak a kormánnyal és így nem kapott a kerületük támogatást a magas rezsiszámlákra. Öt DK-s kerületvezetőről van szó (a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület), valamint a Ferencvárost irányító független Baranyi Krisztináról.
Az MTI-hez eljuttatott videóüzenetükben megszólalnak az érintett kerületek kormánypárti frakcióvezetői. Nagy István Újpestről például arról beszél, hogy azok a baloldali kerületi polgármesterek, akik „Gyurcsány Ferenc utasítására” nem mentek el az egyeztetésre és így a kerületük nem részesül az energiaár-kompenzációból, megkárosítottak 600 ezer kerületi lakost, akit képviselniük kellene. Mint mondta, ezek a polgármesterek megszegték az esküjüket, amelyben azt fogadták meg, hogy kerületük fejlődése érdekében lelkiismeretesen fogják végezni polgármesteri munkájukat.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, január első napjaiban derült ki, hogy az előző évben a polgármesterekkel lefolytatott egyeztetések után mely város és kerület mekkora támogatásra számíthat a kormánytól az elszállt energiaszámlákra. Budapesten 17 kerületi önkormányzat kap pénzt, a már említett hat városrész ugyanakkor nem. Mint kiderült, a DK-s polgármesterek nem egyeztettek a kormány képviselőivel az adott kerületek költségeiről és a tervezett takarékossági intézkedésekről, mert nem egyesével, hanem közösen szerettek volna tárgyalóasztalhoz ülni. Egyeztetés hiányában pedig a kormány pénzt sem ajánlott fel. Gyurcsány Ferenc pártja azt közölte a történtek után, hogy perre mennek.









