Fegyházra ítélték a férfit, aki télen vízzel öntött le egy hajléktalant
Fotó: Unsplash/rawpixel

Négyévnyi fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki még néhány éve télen egy vödör vízzel öntött le egy hajléktalan nőt. Az akkor is némileg ittas, utcán élő asszony kihűlés miatt életét vesztette.

A bírósági közlemény felidézte, hogy a vádlott kispesti lakásának egyik ablaka egy térre nézett, ahol egy hajléktalanként élő, fizikailag legyengült állapotban lévő, korlátozott mozgásra képes nő életvitelszerűen tartózkodott, ott ivott, gyakran kiabált és ordítozott. Mindez egyre jobban zavarta a férfit, aki megkérte őt, hogy távozzon onnan, vagy legalább próbáljon meg halkabb lenni, emellett többször bejelentést tett a segélyhívó vonalon is. Mivel a hatóságok intézkedését nem találta megfelelőnek, ezért saját elhatározásból több alkalommal leöntötte a sértettet egy vödör vízzel. Ezek után a nő egy időre eltűnt a térről, de aztán újra visszatért oda.

2020. december közepén egyik hajnalban a férfi ismét meglátta ott az alvó nőt és felmerült benne, hogy értesíti a mentőket. Ehelyett azonban végül úgy döntött, hogy inkább ismét leönti egy vödör vízzel. A nő később kihűlés következtében életét vesztette, ezt felgyorsította, hogy hideg volt, az asszony enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt és teste, ruhája vizes lett. A bíróság megjegyezte, hogy a vádlott ebben az időpontban az őt, családját és környezetét ért sérelmek miatt „átmeneti tudatszűkült állapotban” volt, ugyanakkor tudatában volt annak, hogy a sértett alszik, tisztában volt rossz fizikai és egészségügyi állapotával, ismerte az alkoholfogyasztás és a kihűlés összefüggéseit. Vagyis, ok-okozati összefüggés volt a tette és a nő halála között.

Az ítélet nem jogerős.