
Látom, már javában készülsz az Orbán utáni időkre, és próbálod felépíteni magad, mint az emberarcú, tisztességes fideszes politikust – írja a momentumos Fekete-Győr András közösségi oldalán, miután megihlette őt is az építési és közlekedési miniszter minapi kullancsozós beszéde.
Mint beszámoltunk róla, Lázár Kisvárdán arról beszélt, hogy „le kell söpörni magunkról azokat a NER-eseket, akik kullancsként ránk telepedtek”. – Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinált. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre – fejtette ki a miniszter. Török Gábor politikai elemző ezt úgy értékelte, hogy Lázár az elmúlt hetekben az egyetlen olyan kormánypárti politikus, aki a pártja nehéz helyzetében inkább lehetőséget lát és igyekszik is mindezt saját politikai hasznára fordítani.
Hasonló a kiindulópontja Fekete-Győr gondolatmenetének is, de szerinte az országban már mindenki átlát Lázáron. – A saját táborod sem hiszi el rólad, hogy erkölcsileg bármiben különböznél a párttársaidtól. Cinizmusban talán csak maga a miniszterelnök előz meg téged – fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte rinocérosz-vastagságú arcbőr kell ahhoz, hogy az „összeharácsolt” kastély kandallója mellől, rezzenéstelen arccal olyanokat mondjon, hogy elege van „a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból”. Fekete-Győr megfogalmazása szerint a választóknak is elegük van a képmutatásból, a harácsolásból, a nemzet vagyonának széthordásából, épp ezért csökken a Fidesz támogatottsága. – Ezért akarnak Matolcsyék is lelépni a lopott vagyonnal – már ők sem hisznek abban, hogy túlélitek 2026-ot – szúrt oda.
– A batidai kastélyoddal és birtokaiddal legalább akkora részese vagy az ország kifosztásának és lerombolásának, mint az általad most „kullancsnak” nevezett NER-oligarchák: a Tiborczok, a Ráhelek, a Mészárosok. Ha ők kullancsok, akkor te sem vagy más, ti sem vagytok mások – szögezte le, majd búcsúzóul letolvajozta az egész társaságot.
Lázár János beszédéről, a kormány kommunikációjától eltérő stílusáról és valóságos szándékairól ITT írtunk részletesebben.