
Habár az elnöki posztról lemondott, az ellenzék közös listáján az első momentumos név mégis Fekete-Győr Andrásé lesz – a párt küldöttgyűlése vasárnap döntött erről.
Ezt azzal indokolták, hogy Fekete-Győr András a Momentum alapítójaként az elmúlt öt és fél évben vezette a pártot, az ő elnöksége alatt lett a Momentum mozgalomból az ellenzék egyik legerősebb pártja. Két momentumos politikus is bekerült az Európai Parlamentbe és több mint 130 momentumos a magyar önkormányzatokba. – Az miniszterelnök-jelölti előválasztási eredményért András vállalta a politikai felelősséget, lemondott, de a Momentum iránti elkötelezettsége és a pártért tett munkája megkérdőjelezhetetlen, ezért döntött listavezetése mellett a Momentum küldöttgyűlése – közölték.
Ismert, a miniszterelnök-jelöltek előválasztásának első fordulójában Fekete-Győr András az utolsó lett, mindössze három százalékot szerzett. Emiatt bizalmi szavazást kért maga ellen, a küldöttek pedig úgy döntöttek, hogy megvonják tőle a bizalmat. Még aznap este lemondott a pártelnöki posztról, helyét ügyvezetőként Orosz Anna vette át. Az már kiderült, hogy Fekete-Győr Andrásra a pártja a jövőben is számít, de egyelőre nem lehet tudni, hogy lesz-e valamilyen formális posztja is.