Feladták magukat a kispesti keresztelőn verekedők
Fotó: Gerd Altmann/Pixabay

Feladta magát a rendőrségen az a két fiatalember, akiket még egy másfél hete lezajlott bántalmazás miatt kerestek a rendőrök.

Egy kispesti ház udvarán pünkösd vasárnap élőzene mellett tartottak családi rendezvényt. A hangos zene miatt több bejelentés érkezett a kapitányságra, a kerületi rendőrök visszatérően ellenőrizték az utcát, kétszer figyelmeztették az ünneplő családot, végül csendháborítás miatt szabálysértési eljárást indítottak.

Az esti órákban ugyanerről a címről bántalmazást jelentettek be. Mint kiderült, egy környéken élő család is szóvá tette a hangos zenét, emiatt pedig vita alakult ki köztük és az ünneplők között. Végül a problémát jelzők közül két nőt és egy férfit – egy középkorú házaspárt és lányukat – többször megütöttek és megrúgtak, az egyik asszony az eszméletét is elvesztette. A rendőrök a helyszínen 74 embert igazoltattak, az elkövetőket azonban csak később sikerült azonosítani. A két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és hajtóvadászatot indítottak utánuk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csütörtök délután végül feladta magát a rendőrségen a két érintett: a 20 éves R. László és a 18 éves T. Csaba. Súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.