Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban – Orbán Viktor szerint ez az ő döntésük volt

Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban – Orbán Viktor szerint ez az ő döntésük volt

Orbán Viktor az Európai Néppárt ülése után

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elsöprő többséggel döntött az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztése mellett. Érkezik egy háromfős bizottság is, amely vizsgálatot folytat majd. Orbán Viktor mégis azt kommunikálta, hogy ők valójában önként függesztették fel jogaik gyakorlását.

Abszurd, nevetséges – olvassa el a reakciókat!

19:36: Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, hogy harminc percre kapták meg a termet, annyi ideje pedig már tartott a sajtótájékoztató. Viccesen arra utalt, hogy nem hiányzik nekik semmilyen szankció, ezért a tájékoztató véget is ért.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Orbán Viktor sajtótájékoztatója az Európai Néppárt ülése után, melyen megszavazták a Fidesz tagságának felfüggesztését. Forrás: Európai Unió 2019. Cikkünket itt olvashatja:...

19:35: A háromfős bizottságnak a kormányfő  örül, mert szerinte végre lesz három ember, akit érdekelnek a tények. – Welcome – mondta, utalva arra, hogy várja őket Magyarországon.

19:33: – A jobb kezemben ott volt a Fidesz kilépéséről szóló hivatalos levél – fogalmazott a miniszterelnök. Ezt azzal indokolta, hogy nem lehet tiszteletlennek lenni a Fidesszel, semmilyen kizárás vagy felfüggesztés nem merülhetett fel. Vagyis, ha a baloldaliak sikerrel jártak volna, akkor a Fidesz önként lépett volna ki.

19:31: – Én úgy jöttem ma ide, hogy bennünket megtámadtak. 13 párt megtámadott bennünket és azt mondta, hogy minket zárjanak ki – mondta Orbán Viktor. A kérdés pedig az volt, hogy a Fidesz hogyan reagáljon erre, de ők meg akarták tartani a széles pártcsaládot olyannak, mint most.

19:26: Orbán Viktor ismét azt hangsúlyozta, hogy közös döntést hoztak annak érdekében, hogy a Néppártot tartsák meg egy olyan széles pártcsaládnak, ahol helye van a liberálisoknak és a keresztény konzervatívoknak is. Így mennek neki a kampánynak. A kampány után döntenek az Európai Néppárt jövőjéről, és hogy abban mi a helye a Fidesznek. Kiemelte, hogy ez az ő döntésük lesz.

19:24: Ugyancsak kérdésre válaszolva a kormányfő elmondta azt is, hogy a korrupció nem volt téma a néppárti ülésen.

19:23: Annak kapcsán, hogy az európai parlamenti választások után a Brüsszelbe kijutó fideszes képviselők újra a Néppárt frakciójába akarnak-e beülni, Orbán Viktor azt mondta: az emberek döntenek a választáson, utána a Fidesz eldönti, hogy mi történjen a megszerzett mandátumokkal. Leszögezte, hogy olyan frakcióba tudnak beülni, ami egyértelműen bevándorlásellenes, a keresztény értékek mellett elkötelezett, és nem köt a háttérben semmilyen paktumot az ellenfelekkel.

19:20: Orbán Viktor egyelőre nem tudta megmondani, hogy vajon meddig vizsgálódik majd a három bölcs, de az biztos szerinte, hogy az európai parlamenti választások után készül el a jelentésük. A Fidesz elnöksége sem tárgyalja a néppárti tagság kérdését a választásokig, csak utána.

19:19: A bajor kormánnyal fogunk együttműködni – közölte a miniszterelnök ugyancsak egy kérdésre válaszolva a CEU kapcsán.

19:16: Az első kérdés a Jean-Claude Junckert, illetve Soros Györgyöt ábrázoló plakátokra vonatkozott. Orbán Viktor azonban azt mondta, hogy ők semmiféle kampányt nem vezettek Juncker ellen, az egy információs kampány volt.

19:15: Szép mulatság, férfimunka volt – fejezte be mondandóját a miniszterelnök. Jönnek az újságírói kérdések.

19:14: Az Európai Néppárt jó döntést hozott – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a Fidesz nem fog a politikáján változtatni. Azt egyelőre nem nevezte időszerű kérdésnek, hogy mi történik, ha végül elválnak az útjaik a Néppárttal.

19:12: A Néppárt felkért három bölcs embert, ők jelentést tesznek le az asztalra, ezután derül ki, hogy mi lesz a Fidesz és a Néppárt kapcsolatának jövője. Mivel a Fidesz – mint fogalmazott – nem engedheti meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, ezért ők maguk döntöttek úgy, hogy felfüggesztik a jogaik gyakorlását és megvárják a jelentést. A Fidesz is kijelöl három bölcs embert, ők fogják a tárgyalásokat lefolytatni.

19:10 A Néppárt baloldali része szerinte azt szerette volna ha a jobboldaliakat kizárják. Itt a kizárásukat sürgető 13 pártot említette. A végeredmény a miniszterelnök szavai szerint arról szól, hogy szeretnék, ha a Néppárt maradna a legerősebb pártja az európai politikának, egységes kampányt tudnának folytatni és hosszabb távon sem a baloldali, liberális gondolatok dominálnának. Azt a megoldást választották az egység érdekében, hogy elővettek egy 2000-es javaslatot.

19:08: Orbán Viktor szerint az Európai Néppárt jövőjéről volt szó. A közösség ugyanis egy példátlanul bátor vállalkozás, olyan pártcsalád, amely az egészen liberális pártoktól a keresztény konzervatív jobboldali pártokig terjed. A kísérlet különlegessége, hogy megpróbálja őket együtt tartani.

19:05: Nagyon érdekes, izgalmas és tanulságos vita után vagyunk – közölte Orbán Viktor az Európai Néppárt több mint három órás, zárt ajtók mögött zajlott ülése után. A miniszterelnök vén csatalónak tartja magát és azt gondolta, hogy nem fog olyasmi történni, amit ő még nem látott.

19:00: Kezdődik Orbán Viktor sajtótájékoztatója.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) megérkezik az Európai Parlament brüsszeli székházába, az Európai Néppárt tanácskozására 2019. március 20-án. Mögötte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár (b) (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

18:53: Az Európai Néppárt tájékoztatása szerint Orbán Viktor és Szájer József hamarosan, fél 8-kor tart sajtótájékoztatót.

18:50: Manfred Weber gyors értékelője a tárgyalások után. (Tolmács sajnos nincs a videóhoz.)

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Sajtótájékoztatók az Európai Néppárt ülése után. Tolmács sajnos nincs!

18:43: Felfüggesztették a Fidesz tagságát, 190-en szavaztak mellette és 3-an ellene. A döntés értelmében a Fidesz nem vehet részt a párt ülésein, nem szavazhat, és nem jelölhetnek semmilyen pozícióra.

Joseph Daul on Twitter

Fidesz will be suspended with immediate effect and until further notice following today's vote of EPP members (190 in favour, 3 against). The suspension entails: ▪No attendance at any party meeting ▪No voting rights ▪No right to propose candidates for posts

18:36: Ez kompromisszum – így értékelte a szavazásra bocsátott dokumentumot Navracsics Tibor. Az ATV.hu számolt be róla, hogy a magyar EU-biztos erről beszélt az Euronews-nak.

18:29: A következőképpen módosult a javaslat, amiről éppen szavaznak: a Fidesz felfüggeszti a tevékenységét a Néppárton belül addig, amíg a korábban már emlegetett bölcsek tanácsa vizsgálódni fog.

18:17: Úgy tudjuk, hogy már szavaznak az Európai Néppárt ülésén, de az eredeti – a felfüggesztésről szóló – javaslathoz képest van valamilyen módosítás a szövegben.

18:10: A Spiegel tudósítója – a HVG.hu beszámolója szerint – úgy tudja, hogy gondolkodási szünetet javasolt az EU bővítési biztosa, azalatt akár át is írhatják a javaslattervezetet.

A jelenlegi állás szerint a német CDU és CSU, a francia tagpártok, az Osztrák Néppárt és több kisebb párt is a Fidesz felfüggesztése mellett van, a luxemburgi és a belga tagpárt a kizárás mellett, míg az olasz Forza Italia, a szlovén és albán tagpárt pedig a felfüggesztést sem szavazná meg.

17:56: A zöldpárti Judith Sargentini is megjelent az ülés bejáratánál és azt mondta a HVG.hu-nak, hogy ő felfüggesztést vár, viszont szerinte kizárásra van szükség. Szerinte az sem lett volna elég, ha Orbán Viktor betartja Weber feltételeit, hiszen az csak néhány dologra tér ki, miközben a tudományos szabadságról, a sajtószabadságról és a civilekről is szó van, és nem csak egy egyetemről. Biztos benne, hogy a kiküldendő vizsgálóbizottság is nagyon alapos munkát végezne, de a Fideszt szerinte már évek óta tagjai között tartja a Néppárt, pedig nem tartja be a jogállamiság értékeit.

17:40: Orbán azt állítja, hogy a pártjával szembeni gyanúsítgatások álhírek. Ők konzervatívok és mindössze nézeteltéréseik vannak azokkal a pártokkal, amelyek a kizárásukat követelik. Ez az egyetlen dolog, amiben megegyeztük, hogy vannak nézeteltéréseink és megvédjük az értékeinket – írta Twitter-posztjában a EPP-tárgyalásról Aura Salla, a finn biztos külpolitikai tanácsadója, egyébként maga is EP-jelölt az idei választásokon.

Aura Salla on Twitter

Orban claims that the accusations against their party are #fakenews. They are conservatives and they only have disagreements with the parties now demanding their expulsion. That's the only thing we agree, we have disagreements - we defend our values. #Fidesz #Orban #EPP @kokoomus

17:27: Habár korábban még délután fél 5-re, majd 5 órára volt meghirdetve Manfred Weber sajtótájékoztatója, egyelőre nem jött ki a zárt ülésről. A HVG információi szerint nagy a feszültség odabent, Orbán Viktor nem hajlandó elfogadni a tagság felfüggesztését, de a háromtagú „bölcsek tanácsával” állítólag kiegyezne.

16:41: Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár a néppárti ülésről posztolt a Facebook-oldalán.

Varga Judit

History in the making 🇭🇺🇪🇺 #historyinmaking #brussels #orbanviktor #novákkatalin #gulyasgergely

16:15: Egy finn politikus, Aura Salla Twitter-üzenetében azt írta az ülésről, hogy Orbán Viktor álhíreknek minősítette a Fideszt érintő vádakat. A HVG.hu vette észre a posztot, amely szerint a miniszterelnök azt mondta, a Fidesz konzervatív, és most csak azokkal a pártokkal van vitájuk, amelyek a kizárásukat követelik. A finn politikus hozzátette, ez az egyetlen dolog, amiben egyetértenek, hogy vitáik vannak.

15:58: A KDNP-re nem vonatkozik a délutáni néppárti szavazás, így ha a Fideszt ki is zárják, ők maradhatnak – tudta meg az Azonnali a Néppárt sajtóosztályától és Harrach Péter KDNP-s frakcióvezetőtől. A politikus megkérdezték arról is, hogy a Fidesz távozása után ők is követnék-e koalíciós partnerüket. Erre úgy felelt: „Úgy gondolom, hogy a Néppártot kell megjavítani belülről, igaz, hogy ehhez talán nem vagyunk elég nagy számban jelen, de nem adjuk fel.”

15:30: Nyilvánosságra került, hogy kik alkotnák azt a bizonyos tanácsot, amelynek segítségével el lehetne kerülni a Fidesz távozását az Európai Néppártból. A tervek szerint ez a „három bölcs” tapasztalatokat gyűjtene Magyarországon, és jelentést állítana össze a politikai helyzetről és a Fidesz tevékenységéről. A Spiegel Online német hírportál értesülései szerint a tanács tagja lenne Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Herman van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács volt elnöke, és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) volt elnöke. Ez a verzió akkor léphetne életbe, ha a Fidesz tagságát felfüggesztik, de Gulyás Gergely már közölte, hogy ezt nem fogadják el.

15:20: Megérkezett az ülésre Orbán Viktor. A miniszterelnök nem állt meg a sajtónak nyilatkozni.

15:15: Csúszik az ülés, egyelőre Orbán Viktor sem érkezett meg – írja a HVG.hu. Túlságosan elhúzódó vitára ennek ellenére sem lehet számítani, Manfred Weber a tervek szerint már fél 5-kor sajtótájékoztatót tart. Orbán Viktor 17:45-kor, míg Joseph Daul, a Néppárt elnöke este 7 órakor áll ki az újságírók elé.

15:00: A Bruxinfó értesülései szerint két szavazást is tartanak: egyet a Fidesz kizárását jelentő 13 párti indítványról, ennek elbukása után a magyar kormánypárt felfüggesztéséről.

Sajtóhírek szerint a pártcsalád elnöksége nem a legsúlyosabb szankciót, vagyis a kizárást javasolja, hanem határozatlan időre felfüggesztenék a Fidesz tagságát. Ez a verzió Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetőjének, egyben csúcsjelöltjének nevéhez kötődik. Ezt szorgalmazza egyébként a jelentős érdekérvényesítő képességgel bíró német Kereszténydemokrata Unió, vagyis a CDU elnöke is, illetve hozzá hasonlóan a felfüggesztést támogatná Sebastian Kurz osztrák kancellár is. Igaz, ő csak fél évre.

Orbán többet visz, mint hoz? | Magyar Hang

Róna Péter és Bod Péter Ákos a néppárti csatározásról és a weberi taktikázásról.

A felfüggesztés azonban a Fidesznek nem elfogadható. Gulyás Gergely, a párt alelnöke – egyben Miniszterelnökséget vezető miniszter – az állami hírügynökségen keresztül tette világossá, hogy ilyen döntés esetén azonnal elhagyják a Néppártot.

A Magyar Hang Brüsszelből és Budapestről is folyamatosan követi az eseményeket, és beszámolunk a fejleményekről. Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök délután hat óra előtt tart majd sajtótájékoztatót.