Rétegfelhős idő váltja a havazást
Kutyák játszanak a hóban a Zala megyei Nagybakónak közelében 2021. december 9-én. (MTI/Varga György)

Péntek délelőtt a legtöbb helyen fokozatosan javulnak a látási viszonyok. Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósabban párás, ködös területek is előfordulhatnak. Hosszabb-rövidebb napos időszakokra elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben van esély – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Estétől terjeszkedik a rétegfelhőzet, illetve délnyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik. A legtöbb helyen számottevő csapadék nem valószínű – legfeljebb hószállingózás, szitálás lehet –, a Tiszántúlon azonban napközben kisebb eső előfordulhat.

A délies szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, amely az északnyugati tájakon hordhatja a havat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a vastag hóval fedett tájakon egész nap fagypont alatt maradhat a hőmérséklet.

Megszűnik a fronthatás, de a panaszok nem múlnak el ilyen hirtelen. Keleten eleinte még előfordulhat akár intenzívebb fejfájás, illetve vérnyomás-ingadozás is, utóbbi a délelőtt első felében lesz erősebb. A hőérzet ingadozó lehet, a kevés napsütést viszont érdemes kihasználni a közérzet javítása érdekében – olvasható az Időkép orvosmeteorológiájában.