
Feljelentjük Orbán Viktor miniszterelnököt közösségi uszítás miatt, és a feljelentéshez való csatlakozásra szólítjuk fel honfitársainkat – jelentette be lapunknak eljuttatott közleményében és a Facebook-oldalán is Perintfalvi Rita teológus.
Mint írta, a miniszterelnök március 15-én, a nagy nyilvánosság előtt megtartott beszédében nyíltan és egyértelműen ellenségképet alkotott, uszító retorikát alkalmazott, amely alkalmas arra, hogy egyes társadalmi csoportokkal szembeni gyűlöletet és erőszakos indulatokat keltsen. Úgy látja, Orbán a Btk. 332. §-a alapján közösség elleni uszítást követett el (korábbi elnevezése közösség elleni izgatás volt). – Mindez a köznyugalom elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik, e cselekmény büntetendővé nyilvánításának célja az előítéletektől mentes közhangulathoz fűződő társadalmi érdek fenntartása – fogalmazott a Szabadság Körei bázisközösség és a Kezdeményezők nevében.
Azt is írta, hogy a beszéd olyan történelmi retorikát idézett, amelyet szélsőséges, tekintélyelvű rezsimek alkalmaztak a XX. században. „Az ilyen beszédek eredményei jól ismertek: a társadalom polarizálódása, bizonyos csoportok elleni erőszak igazolása és politikai elnyomás. Mivel a beszéd nagy nyilvánosság előtt hangzott el, és a társadalom különböző csoportjai ellen irányuló, veszélyes és dehumanizáló (állattá degradáló) elemeket tartalmaz, ezért semmiképpen nem fér bele a politikai véleménynyilvánítás keretébe”.
Azt tervezik, hogy március 20-án, azaz csütörtökön 11 órakor személyesen nyújtják be beadványukat a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészségen, és azt kérik, hogy a tényállást minősítse (pl.: a Btk. 332. §-a szerinti közösség elleni uszítás), és amennyiben megalapozottnak találja, úgy a nyomozási eljárást folytassa le. A nyomozás elrendelése esetén pedig arra kérik a nyomozó hatóságot, hogy az Országgyűlésnél indítványozza a miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését.
Beadványukkal egyidőben a feljelentés teljes szövegét közzéteszik a Szabadsagkorei.com honlapon, és kérik azokat, akiknek egy ilyen „ünnepi” beszéd nem fér bele a politikai véleménynyilvánítás szabadságába, hogy töltsék ki a beadványt a saját személyes adataikkal és küldjék el ők is a feljelentést az email címen keresztül Polt Péter legfőbb ügyész részére. A feljelentés aláírói és kezdeményezői: Bogádi Nikoletta, Csintalan Sándor, Doubravszky Júlia, Horgas Péter, Dr. Litresits András, Lőrincz Csaba, Nagy Zsófia, Dr. Perintfalvi Rita (a Szabadság Körei vezetője), Simkó Edit, Dr. Somos Iván András, Dr. Szabó Gabriella és Tamás Veronika.