Felmentették a miskolci gimnázium igazgatóhelyettesét, amiért „élére állt a polgári engedetlenségnek” – írja a Telex. A tanév eleje óta több iskolában tiltakoztak a pedagógusok polgári engedetlenséggel, vagyis jogszerűtlenül szüntették be a munkát, miután a jogszerű sztrájk feltételeit jelentősen megszigorította egy 2022-es veszélyhelyzeti kormányrendelet, majd törvénymódosítás. Az érintett a Telexnek azt mondta: aránytalannak tartja a szankciót, és továbbra is szeretne az iskolában tanítani.
A tankerület felmentette pozíciójából Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, mert a szóbeli indoklás szerint élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg. A tankerület szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit, az igazgatóhelyettesnek pedig kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésében.
Dezsőfi György a Telexnek azt mondta: a tankerület igazgatója személyesen adott át neki egy határozatot, amiben az szerepelt, hogy hétfőtől visszavonják az igazgatóhelyettesi megbízását. Indoklás azonban nem volt a levélben, csak annyi, hogy azt három munkanapon belül írásban kérheti. Ezt Dezsőfi már meg is tette. A tankerület igazgatója elmondása szerint szóban azt mondta neki: felmentésének az az oka, hogy élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető beosztása miatt nem tehette volna meg.
Dezsőfi szerint ő nem állt élére a tiltakozásnak, csak részt vett benne. Azért is lepte meg a döntés, mert az előző félévben is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, akkor meg is kérdezte erről az iskola igazgatóját, aki azt mondta: mindenkinek egyéni döntése, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben.
A Telex szerint a pedagógus tíz éve az iskola igazgatóhelyettese, szerinte a menesztése nem áll arányban az elkövetett vétséggel. Ennek ellenére az iskolában szeretne maradni mint matematika–fizika tanár.
Pilz Olivér, a gimnázium tanára a Telexnek azt mondta: petíciót fognak aláírni, hogy helyezzék hatályon kívül az elmarasztaló határozatot, és jogi segítségért is fordulnak.
Elmondta azt is, hogy kijöttek a tankerülettől, összehívták azokat, akik részt vettek a polgári engedetlenségben, és mindenkinek kiosztottak egy levelet. Ez volt az a levél, amelyben a tankerület kirúgással fenyegeti a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat.
A Telexnek a tankerület azzal indokolt: „a hatályos törvények szerint a „polgári engedetlenség” nem definiált fogalom, az a munkavégzés jogellenes megtagadásának minősülő magatartás, amely veszélyezteti a tanulók érdekeit és egy igazgatóhelyettesnek kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésének biztosítása tekintetében”.
Arról, hogy a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok valószínűleg mindegyike kapott az illetékes tankerülettől rendkívüli felmentéssel fenyegető levelet, itt írtunk: