Felpörögtek őszre a kilakoltatások

Felpörögtek őszre a kilakoltatások

Tiltakozás egy kőbányai kilakoltatásnál (Fotó: Vörös Anna/Város Mindenkié)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hiába van koronavírus-járvány, megugrott a kilakoltatások száma az év harmadik negyedévében, július elejétől szeptember végéig 957 ingatlankiürítés történt – írja a 24.hu a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól kikért adatokra hivatkozva. Ez a szám nagyjából megegyezik a korábbi évek statisztikáival, tavaly ugyanekkor 1096, míg egy évvel korábban valamivel kevesebb, 919 kilakoltatás volt.

Idén eddig – vagyis a friss adatokat is beleszámítva – összesen 1097 ingatlant ürítettek ki, ami azért jelentősen elmarad a korábbi években megszokottól. Ez a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetnek köszönhető, amiatt ugyanis – az év elején még érvényben lévő téli kilakoltatási moratórium után – a második negyedévében sem lehetett lakáskiürítéseket végrehajtani.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az utolsó negyedévben átlagosan körülbelül 750 kilakoltatást hajtanak végre – november 15-től várhatóan ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium –, így ha a tendencia folytatódik, az idei ingatlankiürítések száma megközelíti majd a kétezret.