
Kezdetben a középső országrészben, később másutt is felszakadozik, késő délután csökken a felhőzet, és egyre több helyen kisüt a nap – az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint így indul a tanév. Az előrejelzésük szerint a kiterjedtebb csapadékzóna a délelőtti, kora délutáni órákban az északkeleti, keleti határvidéket is elhagyja, de mögötte szórványosan előfordulhat záporeső, eső, helyenként zivatar is lehet. A Duna vonalától nyugatra az északnyugati, nyugati, keletre pedig a délnyugati szél lesz több helyen erős. A Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat a szél, de zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 17 és 21, keletebbre 21 és 27 fok között alakul.
Ami az orvosmeteorológiát illeti, az Időkép előrejelzése szerint kedden az átvonult hidegfront okozta tünetek estig is kitarthatnak. Görcsös eredetű fejfájás, izom- és hasi görcsök jelentkezhetnek. A szívbetegek fokozott terhelésnek van kitéve, keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, rosszullét jelentkezhet. A csapadék, majd az érkezett több fokkal hűvösebb levegő hatására az ízületi panaszok is felerősödhetnek. Az erős, viharos szél érintette tájakon nyugtalanság, ingerlékenység lehet jellemző. A hirtelen időjárás-változás kellemetlen közérzetet, nyomott hangulatot okozhat.
A közlekedésmeteorológiáról szólva, kedden mivel kezdetben a Dunától keletre és északnyugaton számíthatunk esőre, keleten zivatarokra is lehet készülni, így ezek csúszós utakat, vízátfolyásokat okozhatnak. A szél feltámad, erős, viharos lökések is kísérhetik, melyek jelentős mértékben csökkentik a járművek menetstabilitását. A változékony időjárás türelmetlenséget, figyelmetlenséget okozhat, így fokozott óvatossággal ajánlott vezetni.