
Korábban húszezer könnyfakasztó sprayre írt ki tendert a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. (VBÜ) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), most pedig húszezer kézi működtetésű könnygázgránátot is beszereznének – derült ki az Átlátszó cikkéből. A 750 ml-es csapatszolgálati kiszerelésű spray beszerzésére végül öt cég jelentkezett, három ajánlat pedig érvényes is volt. A legolcsóbb ajánlatot tevő Xtecnix Kft. nettó 727,2 millió forintot kért. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött adatok szerint a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. és a Kraft HD Zrt. drágább ajánlatot tett. A román S.C. MATERIAL GROUP-ot és a debreceni TACTICAL Kft.-t pedig kizárták a versenyből. A nyertes Xtecnix, amit 2017-ben alapítottak, alvállalkozóként bevonja a HTI Haditechnikai Intézet Zrt.-t is.
Az Xtecnix útját igazi sikertörténetnek nevezhetjük: egy nulla fős kisvállalkozásról van szó, amely tavaly már 1,8 milliárdos forgalmat tudott magáénak, illetve 1,3 milliárdos adózott eredményt könyvelt el. A tulajdonosok Dr. Pótáné Korán Teréz és Kormanik Béla András. Utóbbi az állami tulajdonú Milipol Zrt.-ben, illetve a tenderre szintén jelentkező Kraft HD Zrt.-ben is vezető tisztségviselő (vagy tulajdonos) volt. A HTI Haditechnikai Intézet tulajdonosa Fazekas Tamás, és már 2019-ben és 2020-ban is szállíthatott lőszert a BvOP-nek, valamint levélvizsgáló berendezést az Országgyűlés Hivatalának. Elnyerte idén a VBÜ tenderét is ötven darab, maroklőfegyverhez való átalakító szettre és háromszáz gránátvetőre.
Az ORFK közben elindította új közbeszerzési eljárását a húszezer darab kézi működtetésű könnygázgránátra és háromszáz darab gránáttartóra. A tenderre július 27-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.