
A Parlamentben kérdezett a Telex fideszes képviselőket arról, hogyan látják az MNB-ügyet, amelyben most már hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség. Mint beszámoltunk róla, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Meriti és cégének gazdálkodása miatt.
Magyar Levente külügyi államtitkár szerint, ha „itt eltűnt közpénz, az botrányos. […] Most kiborult a bili […] Következmények nélkül nem maradhat az ügy, ez egyértelmű. […] Nem tudom a részleteket, de az megnyugtató, hogy a dolgoknak van következménye”. Bodó Sándor szerint ezzel „most foglalkozni kell, mert úgy néz ki, hogy baj van”. Ugyanakkor elismerte, hogy ha korábban foglalkoznak az üggyel, akkor kevesebb pénz tűnik el. Ez persze szerinte nem jelenti azt, hogy hibázott a kormány, de „kétségtelen jobban oda kell figyelni a dolgokra”. Hozzátette: a „pénzeknek a sorsa a történelemben mindig úgy volt, hogy komoly figyelmet érdemel. Most is így van. Oda kell figyelni mindenre”.
Bányai Gábor szerint, ha Orbán Viktor tudott volna erről, akkor nem várt volna Matolcsy György mandátumának végéig. Azt elmondta Bányai, hogy ezt az ügyet nem nézte ki Matolcsy Györgyből. – Ha ilyen megtörtént, akkor engem biztos elvinnének egy karpereccel a kezemen – jegyezte meg. Szerinte az ügy nem évült el, és azt ő is elismerte, hogy ha hamarabb foglalkoznak vele, akkor kevesebb pénz tűnik el.