
Péntek kora délután a Mol budapesti, dombóvári úti székházánál tüntettek a fémhulladék-kereskedők a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesülete szervezésében. Olvasónk szerint több teherautó, kamion vonult fel a székháznál, illetve transzparensekkel demonstráló dühös embereket is lehetett látni. A tüntetés előzménye, hogy a magyar állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot a Mol Nyrt. nyerte el, így július elsejétől 35 évig a társaság leányvállalata (MOHU) végezheti az évi közel 5 millió tonna magyarországi települési szilárd hulladék begyűjtését, és gondoskodik annak kezeléséről.
Mint a G7 megírta, július 1-én, az új rendszer beindulásának napján huszadára csökkent a fémhulladék-átvételre feljogosított telephelyek száma. 16 cég 29 telephelyén lehetett fémhulladékot leadni az országban, holott egy nappal korábban még 236 vállalatnak volt engedélye, ezek több 500 telephelyet működtettek országszerte.
A tüntetést szervező egyesület szerint hiába jelezték már többször is a jogalkotónak, hogy a természetes személyek értéket képviselő fémhulladékainak átvétele, felvásárlása – mint a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény alapján végzett hulladékgazdálkodási tevékenység – általánosan nem tartozik a hulladékgazdálkodási koncesszióhoz, így az ezen tevékenységgel érintett hulladékok sem tartozhatnak az egységes hulladékgazdálkodási koncesszió hatálya alá. Álláspontjukat továbbra sem tükrözi a jogszabály, pedig az egyesület szerint a szakmán belül kialakult bizonytalanság az érintett gazdálkodók ezreinek okoz mindennapos problémákat. Ezek pedig „hatással van közvetve a gazdálkodók nemcsak hosszútávú-, hanem már rövidtávú nyereségességére, valamint közvetlenül az ország nemzetgazdasági stratégiájára is”.
A több mint száz főnyi tüntető a Mol székházától átment az Energiaügyi Minisztérium épületéhez, ahol petíciót adtak át.