Figyelmeztető lövés sebesített meg egy rendészeti tanulót a Keletiben
Képünk csak illusztráció! Keleti pályaudvar 2023. május 26-án. (MTI/Mónus Márton)

Egy rendészeti szakközépiskolás hallgató sérült meg hétfőn este a Keleti pályaudvaron, akit rendőrségi fegyverhasználat során ért találat – árulta el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A Keletiben történt lövöldözésről a 444.hu cikke nyomán lapunk is beszámolt, korábban csak annyit lehetett tudni, hogy egy rendőrt lábon lőhettek a pályaudvaron.

A KNYF a portál megkeresésére először csak annyit írt, hogy emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást, de külön eljárásban vizsgálják a rendőrségi intézkedést is. Utóbbi félmondat magában árulkodó volt, hiszen egy szabályosan lefolytatott akciónál nem lenne szükség felülvizsgálatra.

A Magyar Hang rákérdezett az ügyészségnél, hogy a sérült rendőrt véletlenül kilőtt lövedék, esetleg épp egy figyelmeztető lövés találhatta-e el. A KNYF először visszautasította érdeklődésünket, mondván „az ügyben további tájékoztatás jelenleg nem adható.” Azonban történhetett valami, hiszen a hárító válasz után 16 perccel már viszonylag részletes közleményben számoltak be a hétfői esetről.

Mint kiderült, március 10-én este egy nő hívta a Keletibe a rendőröket, azzal a fenyegető üzenettel, hogy nem érzi jól magát – viszont kés van nála, és gyilkolni szeretne, lehetőleg rendőrt. Nem viccelt: a kiérkező egyenruhásokat egy húsz centis pengehosszúságú késsel várta, és többször is feléjük szúrt. A többszöri felszólítás ellenére sem tette le a kést, így a rendőrök egyike figyelmeztető lövést adott le. A lövés valóban megijesztette az asszonyt, akit sikerült lefegyverezni, ám ennél nagyobb kárt is okozott: a lövedék könnyebben megsebesítette a hallgatót.

A vagdalkozó nőt az emberölés előkészületén túl így felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal is meggyanúsították.