„Hogyan térhet ez az ország derűsen nyugovóra, ameddig a meggyilkolt cigányokat – fivéreinket és nővéreinket – meg nem siratta?’ Ezt a kérdést a bestiális romagyilkosságok 10. évfordulóján tette fel Tamás Gáspár Miklós, aki ma is hiányzik nekünk, hiányzik innen is, hiányzik, hogy az arcunkba vágja, mi pedig belevörösödjünk a szégyenbe: hogy lehet, hogy 16 év múltán is ugyanazok a kérdések, és rájuk válaszként inkább csak csend, csak hallgatás, csak félrenézés. Hogy lehet beletörődni az eltűrhetetlenbe? Hogy lehet csendben maradni, amikor a fájdalomtól szakad szív? – e szavakkal kezdte beszédét Karácsony Gergely főpolgármester-helyettes a romagyilkosságok áldozataira emlékező, a Városháza Parkban tartott plakátkiállításon.
„Lehet-e szenvtelenül elmesélni, ami a mi életünkben, a mi hazánkban, a mi honfitársainkkal történt? Hogy neonáci brigantik találomra támadtak romákra, Tatárszentgyörgyön és egyebütt, hogy hat ember meghalt, hogy többen megsebesültek, hogy a neonáci terroristák gyújtóbombát dobtak Csorbáék házára, lesben álltak, s amikor a fiatal apa menekült a kisgyerekeivel a lángoló épületből, hidegvérrel lelőtték őket, hogy a nyomozást csak nagy vonakodva folytatták, sok hibával, és hogy még mindig vannak homályos pontok? Mondom, a mi életünkben, a mi hazánkban, a mi honfitársainkkal történt, maradhatunk-e szenvtelenek, maradhatunk-e csendben? Vagy üvölteni kell a fájdalomtól, ordítani muszáj a szégyentől 16 év múltán is?” – tette hozzá a főpolgármester, aki leszögezte: igenis ragaszkodunk legértékesebb kincsünkhöz, a reményhez, ezért nem hallgatunk és nem vagyunk hajlandóak beletörődni. Majd Ismét TGM-et idézte: „Ha a romáknak így kell élniük itt, te se élhetsz jól, s ha mégis, akkor nem érdemled meg, az biztos.” „De mi igenis rá akarunk szolgálni a jobb életre, ami nekünk jár, ami a gyerekeinknek jár, romáknak és nem romáknak, ezért nem tűrhetjük, hogy bárkinek félelemben, megalázottságban kelljen élnie ebben a hazában” – jelentette ki, hozzátéve: mert meg kell értenünk, ennek az országnak meg kell értenie végre, hogy amikor bármely kisebbség jogait védjük, akkor a saját szabadságunkat is védjük. Mert senki nem korlátozhatja a másik szabadságát anélkül, hogy azzal a magáét ne csorbítaná. Amikor mindenki egyenlő bánásmódban részesül. amikor mindenki emberi méltósága, hite, vallása, meggyőződése, orientációja tiszteletben van tartva, akkor beszélhetünk szabadságról. Amikor senkit nem érhet igazságtalan megkülönböztetés, akkor beszélhetünk az igazság érvényesüléséről.”
Karácsony Gergely ezt mondta: „Tatárszentgyörgy és a romagyilkosságok után, akárhány év is telik is el azóta, nem maradhatnak megválaszolatlanul az aljasság és a bestialitás szülte kérdéseink: nem akarunk-e mindent újrakezdeni, tisztábban, racionálisabban, szelídebben, átgondoltabban, együttérzőbben? Nem akarjuk-e olyanná formálni a hazánkat – és saját magunkat benne – , hogy tiszta lelkiismerettel a része lehessünk mindannyian? Hogy kell ezt csinálni? Én nem tudom, és nem is akarom szebben mondani annál, ahogyan az a kőhegyi menedékház zászlótartó rúdjába van vésve: ahogyan egymással bánunk, az a hazánk. És igen, ahogy egymással bánunk, az a mi városunk. Budapestnek ezért van dolga azzal, hogy a romagyilkosságokra emlékezzen és emlékeztessen mindenkit. Nem az a kérdés, hogy Budapesten történt, vagy vidéken. Ebben nincs ilyen. Velünk történt. És ha velünk történt, akkor dolga van vele a nemzet fővárosának” – szögezte le a főpolgármester, aki úgy látja: Budapestnek az egysége nem jelenthet egyformaságot, hanem az egyediség tiszteletét és megbecsülését kell jelentse. A romák egyenjogú, azonos megbecsültséget élvező tagjai kell hogy legyenek a nemzeti közösségnek, és a városunk közösségének is, és ugyanakkor el kell ismerni különálló közösségi létüket, ebből fakadó kollektív jogaikat, amelyből a saját intézményekre, képviseletre való magától értetődő jogosultság is következik. Együtt és külön: ez a testvériség meghatározása. Ahogy TGM írta: „akit szeretünk, az másvalaki. De akit szeretünk, ahhoz olyan közünk van, mint önmagunkhoz”. Szerintem nekünk ezt a hitet kell továbbvinnünk, mert csak ebből épülhet olyan ország, és olyan város, ahol minden egyes ember saját sorsa főszereplője lehet” – mondta Karácsony Gergely, aki úgy fogalmazott: másság helyett figyeljünk az egymásságra, és ha így teszünk, akkor tudunk válaszolni a kérdésre: hogyan térhet ez az ország derűsen nyugovóra, ameddig a meggyilkolt cigányokat – fivéreinket és nővéreinket – meg nem siratta? Sehogy. Nem térhet nyugovóra. Fivéreinket és nővéreinket siratjuk.
