Fővárosi cégvezetői pályázatok: szerdán kezdődnek a jelöltek meghallgatásai
A Tulajdonosi Bizottság (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Szerdán és csütörtökön kezdi a fővárosi cégvezetői posztokra pályázó jelöltek személyes meghallgatását az illetékes bíráló bizottság – értesült a Magyar Hang. Az érintettek zárt ülésen ismertethetik elképzeléseiket. Míg a pályáztatási folyamatnak a tervek szerint május végéig kellene lezárulnia, a BKK és a BKV esetén ez akár el is húzódhat. 

Mint többször is beszámoltunk róla, összesen öt nagyobb fővárosi céghez lehetett jelentkezni: Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BFGYH), Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV), Budapesti Közművek (BKM) és Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK). Mind az öt cég jelenlegi vezetője újrapályázott, és mindegyiküket be is hívta személyes meghallgatásra a bizottság.

Úgy tudjuk, elsőként szerdán a BFGYH vezetői posztjára aspiráló jelölteket hallgatja meg a bíráló testület, ám a jelentkezők közül csupán ötöt találtak személyes interjúra is érdemesnek. Csütörtökön a Budapesti Közművekhez (BKM), illetve a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központhoz (BFVK) Zrt. pályázók meghallgatása jön. Információink szerint a BKM esetén öt jelölt győzheti meg alkalmasságáról a bizottságot, míg a BFVK-hoz csak három személyt hívtak be. A további jelentkezők meghallgatásai későbbre várhatóak. A személyes interjúkon jelen lehetnek a fővárosi szakszervezetek képviselői is, akik kérdéseket is feltehetnek a pályázóknak. Fontos, hogy a tiszás Orbán Árpád vezette bíráló testület csak akkor határozatképes, ha az azt alkotó fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság, illetve Tulajdonosi Bizottság tagjainak fele jelen lesz. A folyamat legvégén a testület egyetlen, általuk az adott cég vezetésére legalkalmasabbnak ítélt személy nevét fogja Karácsony Gergely számára javasolni, aki – ha egyetért –, a jelöltet a közgyűlés elé bocsátja majd szavazásra. 

Kérdés, hogy a folyamat végén az ötből vajon hány cégvezető maradhat a helyén. A Tisza és Vitézy Dávid-féle Podmaniczky Mozgalom ragaszkodott ahhoz, hogy legyen pályáztatás arra hivatkozva, hogy ne a korábbi, általuk csak óellenzéki pártok embereiként elkönyvelt vezetők folytassák megmérettetés nélkül a munkát. Vagyis ha végül mindegyik mostani vezető a helyén maradna, az nyilván presztízsveszteség lenne a két frakciónak, miközben Karácsony Gergelyt az érinthetné hátrányosan, ha az összes cégvezért lecserélnék. Ugyanakkor a mostani ciklusban többséget nélkülöző főpolgármesternek arra is figyelnie kell, hogy ne haragítsa magára a Tiszát, hiszen a 33 fős közgyűlésből a párt 10 főt ad. Ráadásul a Tisza a januári közgyűlésen már megmutatta – pont a cégvezetői pályázatok feltételeinek kidolgozásával kapcsolatos vita miatt –, hogy ha szembe mennek az akaratukkal, könnyen nehéz helyzetbe hozhatják Karácsonyékat. Vagyis nem lenne meglepő, ha a főpolgármesternek végül el kellene engednie legalább néhány jelenlegi cégvezetőt. 

Mi lesz a BKK-val és a BKV-val?

Nem tudni jelenleg azt sem, hogyan alakul a BKK és a BKV vezetésének sorsa, ott ugyanis akár el is húzódhat az eredetileg május végén lezárni kívánt pályáztatási folyamat. Ennek oka, hogy információink szerint mind a BKK, mind a BKV esetén is csupán két-két jelöltet hallgatnának meg, így egy utolsó pillanatos tiszás módosítás elfogadásával a bizottság a múlt hétfőn arról döntött, hogy ha nincs legalább három szóbeli interjúra alkalmas személy, akkor kérjék fel a főpolgármestert a pályázati határidő további 30 nappal történő meghosszabbítására. Hogy ebbe Karácsony Gergely belemegy-e, azt egyelőre nem tudni, lapunk ezzel kapcsolatos megkeresésére nem reagált még a főpolgármester stábja. Ráadásul a múlt szerdai közgyűlésen a főpolgármester most hétfőre találkozóra hívta Orbán Árpádot, ám ennek az egyeztetésnek az eredményéről azóta sem kommunikáltak a felek cikkünk megjelenéséig. 

A cégvezetők kérdése hónapok óta feszültség forrása a fővárosban, és egy ilyen kiélezett politikai helyzetben nem feltétlenül tolongtak az alkalmasabbnál alkalmasabb jelentkezők – igaz, voltak meglepő nevek is az érdeklődök közt, például Habony Árpád-közeli szereplő is felbukkant. Összesen 43 pályázat érkezett az öt céghez, a bizottság döntése szerint pedig csupán 17 személyt fognak személyesen is meghallgatni, köztük, ahogy már írtuk, az összes jelenlegi cégvezetőt is. Utóbbi pikantériája, hogy a múlt heti fővárosi közgyűlésen a többség igennel szavazott arra a fideszes javaslatra, hogy kérjék fel a főpolgármestert arra, hogy készítsen olyan előterjesztést, amely azonnali hatállyal visszahívná a mostani cégvezetőket. Karácsony Gergely viszont kijelentette, hogy esze ágában sincs ennek eleget tenni, mert „nem őrült meg”. Egyébként a Kétfarkú Kutya Párt fővárosi frakciójában ülő Baranyi Krisztina bírálta a pályáztatási folyamat transzparenciáját, miután sem a jelentkezők névsora, sem a pályázataik nem nyilvánosak, a bíráló bizottság ülései pedig zártak. A közgyűlés végül Baranyi javaslatára megszavazta, hogy a beérkezett pályázatokat hozzák nyilvánosságra, így ez várhatóan hamarosan megtörténik. Ami a Fideszt illeti, ők a teljes pályáztatási folyamatot kritizálják, szerintük teljesen újra kéne kezdeni azt úgy, hogy annak minden lépése nyilvános legyen. 

Frissítés: kedden délután a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) nyílt levélben kritizálta a bíráló bizottságot, amelyet a tiszás Orbán Árpád elnöknek címeztek. Ebben sérelmezik, hogy a pályáztatási folyamatban való részvételre szerintük a szakszervezetek csak látszólag kaptak lehetőséget, érdemben továbbra sem veszik figyelembe véleményüket, így „ebben a cirkuszban nem vesznek részt”. Felvetették azt is, hogy hiába kritizálják a jelenlegi cégvezetőket azzal, „hogy Gyurcsány emberei”, de „Bolla Tibor BKV vezérigazgató 2012-ben, Tarlós István által került kinevezésre az akkori BKK vezérigazgató, egyben BKV igazgatósági tag javaslatára. Ezt az illetőt Vitézy Dávidnak hívják. Tehát nála jobban senki nem tudja, őt nem Gyurcsány tolta és nem Karácsony Gergely nevezte ki. Ahogy Barts J. Balázs is 2014 óta a BFVK vezérigazgatója, tehát szintén nem dönthettek róla az említett urak”. A nyílt levél végén többek közt az olvasható: „amennyiben nem hoznak olyan döntést, miszerint az eredeti feltételek mellett folyik a pályáztatás, nyilvános és átlátható módon, nem kívánunk a továbbiakban részt venni benne”.