
Maratoni ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés ezen a szerdán is. Pride, Bódis Kriszta kuratóriumi tagsága, Fővárosi Klímaügynökség és drogkérdés – az előzetes várakozásoknak megfelelően ezekben a témákban mind indulatos viták voltak.
Reggel 9-kor kezdődött el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése úgy, hogy az ülésteremben a Római-partért demonstráltak molinókkal. A tiltakozók már a Városháza épülete előtt is tüntettek, erről itt írtunk.
Baranyi Krisztina napirend előtt arról beszélt, a moszkvai Pride-ot már 19 éve betiltották. Rémisztően ismerős forgatókönyv, kérdés, hogy Orbán Viktor mikor és meddig jut el a diktatúrába vezető úton, olyan határt készül átlépni, aminek a túloldala már Oroszországban van. Ezért a Pride betiltása ellen a legkeményebben kéne kiállnia minden magyarnak. Ez nem gumicsont, korunk meghatározó konfliktusa, a dolgunk nem elkerülni, hanem megvívni az ütközeteket, amikor betiltják a Pride-ot, nem lapítanunk kell, hanem szivárványba borítani a várost. Kérte, vegyék napirendre a Pride melletti kiállással kapcsolatos kezdeményezését.
Molnár Dániel a Tiszától azt mondta, a Fidesznek az a célja, hogy ne arról kelljen beszélni, ami valóban zajlik az országban, csak a kezüket figyeljék, mert csalnak és lopnak. Az Alaptörvény-módosításának a megfigyelő állam kiépítése a célja, minden más csak provokáció, és nem játszhatunk folyton az ő szabályaik szerint. Ezért a Tisza nem támogatja a javaslatok napirendre vételét.
A párbeszédes Barabás Richárd azt mondta, hogy kéri előterjesztéseik napirendre vételét. Érti a politikai taktikát, de szerinte az is helyes taktika, hogy kiállnak az ügyben. Ő meleg politikusként nem tudná elfogadni, hogy a közgyűlés ne álljon ki a Pride mellett. Vajon provokáció-e kimondani, hogy kell, hogy legyenek értékeink? – tette fel a kérdést. Ha valaki hisz valamiben, ne szégyelljen kimondani, és soha ne kérjen elnézést azért, mert másként szeret.
Végül nem vették napirendre a Pride-ról szóló javaslatokat
A fideszes Gulyás Gergely Kristóf szerint nyíltan kell beszélni. A Pride egy politikai mozgalom szerinte, ami a családok kigúnyolásáról szól. Félmeztelen alakok vannak kint bőrszerkóban Soros-pénzből, amit a gyerekek is láthatnak. Előremutatónak tartja, hogy az Alaptörvény-módosítás kimondja, a gyerekek mindenek felett állnak, a szülők joga eldönteni, hogy mikor mit mondanak a szexualitásról, nem a szivárványos aktivistáké. A tiszásokat arra kérte, adjanak egyenes választ, hogy támogatják-e a Pride-ot, itt már nem lehet fideszezéssel kibújni a világos válaszadás alól. Eddig lapítottatok, ha van is véleményetek, nem meritek felvállalni, ami mindent elmond rólatok – üzente a tiszásoknak. A Fidesz támogatni fogja a Pride-dal kapcsolatos előterjesztések napirendre vételét.
A kétfarkús Döme Zsuzsanna azt mondta, megérti, hogy a Tisza stratégiai hallgatásba burkolózik, ezért hívták meg őket és a fideszeseket is az MKKP Békemenetére. Elképzelhetőnek tartotta, hogy majd szintén Békemenet formájában állnak ki a kormány drogpolitikája mellett is.
Karácsony Gergely bejelentette, Erzsébetváros polgármestere azt kéri, ne tárgyalják az ott kialakítandó sétálóutca-hálózat bővítését. Ő ezt támogatja, hogy vegyék le a napirendet, ha a Fővárosi Önkormányzat kikéri magának, hogy a feje fölött hozzanak döntéseket, akkor ez a kerületeknek is jár, de magát a javaslatot tartalmilag támogatja. Vitézy Dávid, aki a javaslatot kezdeményezte, azzal ironizált, hogy most megtanulta, hogy lehet egyszerre támogatni egy napirendet és annak levételét is.
A Pride-dal kapcsolatos előterjesztések napirendre vételét végül a közgyűlés nem támogatta, a tiszások nem is szavaztak az ügyben, Karácsony Gergely maga pedig tartózkodott. Illetve végül a közgyűlés levette a napirendről az erzsébetvárosi javaslatot.
A tiszás Ordas Eszter szerint március 15-én megmutatták, hogy itt a tavasz, az ébredő erőt sem megállítani, sem megosztani nem lehet, Magyarország felébredt, az ország fele velünk van, a kormány pedig egyre kétségbeesettebb, a hatalom megtartásáért bármire képesek, a gyurmaszilárdságú Alaptörvény-módosítása is ezt mutatja. Képmutatás a gyermekvédelemre hivatkozva megtenni ezt, ez provokáció, miközben csecsemők százai élnek kórtermekben, nők ezreit bántalmazzák. Érezzük, hogy a kormány retteg, de mi nem félünk. Lehet provokálni, de mi a provokációnak nem fogunk felülni. Ezért az embereket valóban érdeklő kérdésekről fognak beszélni, ezért indították el a Nemzet Hangja nevű népszavazásukat. Buzdít mindenkit, válaszolják meg a kérdéseiket. Majd megkérdezte a fideszeseket, mit gondolnak az önkormányzatiság leépüléséről.
Vitézy Dávid azt mondta Karácsonynak, szégyellje magát, és nem tudja, mivel fogta meg őt Gyurcsány Ferenc. Karácsony szerint komolyan kell venni, ha egy polgármester egyeztetést kér.
Szabó Bálint ismét balhézott
Közben Szabó Bálint szegedi botránypolitikus, aki kedden még a Dunában úszott, ismét megjelent a Fővárosi Közgyűlésen, és emelt hangon kérte számon Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt, hogy mit gondol arról, hogy hat rendőr jelent meg a szállodai szobájában, amikor trombitálni akart Orbán Viktor március 15-ei beszéde alatt. Terdik azért volt jelen a közgyűlés ülésén, mert évente számot szokott adni a közgyűlésnek Budapest közbiztonsági helyzetéről, a rendőrség munkájáról. Arról, hogy a BRFK idei jelentése szerint drasztikusan nőtt a bűncselekmények száma a fővárosban, itt olvasható a Magyar Hang cikke.
Terdik beszámolójára a tiszás Porcher Áron megköszönve a rendőrök munkáját azt kérdezte, hogy lehet, hogy szabadon engednek embercsempészeket, mikor az idei jelentésből kiderült, hogy nagyot nőtt az embercsempészet száma is a fővárosban. A DK-s Keszthelyi Dorottya azt kérdezte, hogy beszerzett-e már a rendőrség arcfelismerő rendszereket. Nőként, anyaként azt is szeretné tudni, hogy hiába van a rendőrségnek kapcsolata a Patent vagy a NANE egyesületekkel, de a nők ma Magyarországon nem kapnak megfelelő védelmet az erőszak ellen, voltak olyan bűnesetek, ahol többszöri jelzés ellenére sem történt cselekvés a rendőrség részekről. Nem önökre haragszom, önökért – mondta kérve, hogy az ilyen ügyekben intézkedjenek hatékonyabban.

Baranyi Krisztina is megköszönte a rendőrök munkáját, és felszólalt egy helyi, a lakosokat zavaró lőtér ügyében. A kétfarkú kutyapártos Döme Zsuzsanna többek közt arról beszélt, Szentkirályi Alexandra boldogan engedné-e iskolába a gyerekét, ha Curtis beszélne arról ott, hogy a drog rossz? Ahelyett, hogy civil szervezetek tenné ezt, de kivégezték a szakmát, egyedül hagyják a társadalmat a drogkérdésben, de tudja, hogy a rendőrségnek sem az a boldogság, hogy huszonéveseket kergessen.
Porcher Áron szerint a Fidesz brüsszelezhet, de ők engedtek szabadon több mint kétezer embercsempészt. Ő amiatt csatlakozott a Tiszához, mert a Fidesz nem foglalkozik valós ügyekkel. Vitézy Dávid pedig többek közt a közösségi közlekedés közbiztonságára hívta fel a figyelmet.
Karácsony Gergely a rendőrfőkapitány rendészeti kérdésekkel foglalkozik. Hogy a drogpolitikáról mit gondolunk, azt a vitát folytassuk le inkább egymás közt, ne vonjuk bele a rendőrfőkapitányt.
Terdik Tamás az arcfelismerő rendszerrel kapcsolatban azt mondta, nincs felhatalmazása arra, hogy a jövőbeli rendszer működéséről most választ adjon, de 2015 óta van törvény arcfelismerő rendszerre. A kapcsolati erőszakról azt mondta, alapvető feladata a rendőrségnek az áldozatvédelem, a drogterjesztők ellen pedig zéró tolerancia van. Azt gondolják, hogy a kábítószer káros, minden fogyasztást meg kell előzni.
Ezután Szabó Bálint kezdett kiabálni, Karácsony Gergely zuglói polgármestersége alatt eltűnt egy önkormányzati képviselő ügyében, főpolgármester úr, maga volt a polgármester, arról beszélt, hogy elásnak embereket a kerületben, maga meg nem kérdezi meg, hol tart a nyomozás, szégyellje magát. Karácsony Gergely azt mondta, másodszorra is megkapta ma, hogy szégyellje magát, köszöni szépen. Később Szabó még konfrontálta a távozó Terdiket az ügyben, aki válaszolt a kérdéseire, majd elment.
„Önök politikai baseball-ütőt faragnak mindenből”
Ezután a Fidesztől Szentkirályi Alexandra visszatért Bódis Kriszta kuratóriumi tagságának kérdésre, megint elmondta, hogy genderpropagandista, ehhez képest Magyar Pétert őt találná a legalkalmasabbnak oktatási miniszternek, de a Fidesz szerint nincs helye ilyen embereknek a fővárosi közalapítványokban sem. Jelezte azt is, hogy Bódis néven adta be múltkor a Tisza a jelölését, holott a Bódis csak szerzői név, a valódi neve Horváth Krisztina.
Bujdosó Andrea a Tiszától csalódott volna, ha nem ezzel kezdi Szentkirályi a napirendi pont megtárgyalását. Ezután Bujdosó hosszan ismertette, milyen szakmai tevékenységet végzett eddig Bódis és hogyan segítette az elesetteket Ózdon, a patronáltak száz százaléka befejezi az általános iskolát szemben az országos 70 százalékkal. Jó szívvel jelölik a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumába. Ezután másik jelöltjük, Incze Zsuzsa önéletrajzát ismertette szintén hosszan.
Baranyi Krisztina arról beszélt, hogy minden frakció azon volt, hogy tulajdonosi jogokat vegyenek el mindenkitől, adják vissza a közgyűlésben. Ehhez képest az szerepel a javaslatban, hogy az alapítványok vezetőinek a kinevezésének jogát vegyék el a közgyűléstől? Erről mit gondol a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom, és ezt is támogatná a városvezetés?
A tiszás Molnár Dániel szerint a Fidesz már megint úgy hajlítja a valóságot, hogy lassan a tér-időt is meggörbítik, nem létező démonokról beszélnek, de a Karmelitából és Hatvanpusztából már nem látszik, mi zajlik Ózdon. Bódis Krisztina viszont látja, segít, hogy az oktatás ne kiváltság legyen, alapjog.
A fideszes Szécsényi Dániel szerint ha ennyire támogatják Bódist, a tiszások vallják be, hogy mit gondolnak a Pride-ról. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf szerint azért akarják az alapítványvezetők kinevezésének jogát elvonni, mert nem merik felvállalni a tiszások Bódist. Jelenleg egyébként a Fővárosi Szociális Közalapítvány olyan tevékenységet végez budapesti közpénzből, mint tanácsadás a drogos szexorgiák résztvevőinek, de osztanak ezeken a partikon óvszert és síkosítót. Kérdezi a Tiszát, hogy ezeket a tevékenységeket támogatják-e?
Karácsony Gergely erre azt mondta, a fővárosi önkormányzat által elfogadott drogstratégia a budapesti valóságot jól ismerő, pragmatikus anyag, ami kiemelten foglalkozik azzal, hogy bizonyos embere súlyos drogfüggőségekben szenvednek. Sok ember nagyon veszélyes helyzetben van, nemcsak Budapestben, Brüsszelben ereszen szoktak lemászni politikusok. A fővárosi önkormányzat támogat olyan civil szervezeteket, akiket próbálnak
Lehet ezt primitív bunkó, a valóságot fekete-fehér módon bemutatva tárgyalni, ahogy a Fidesz tette, de ettől nem lesz kevesebb áldozata a drognak. Olyan retorikát használ a Fidesz, ami csak árt, és magukra hagyják azokat az embereket, akik azon dolgoznak, hogy ezekben a bulikban ne haljanak meg a résztvevők, hanem kiutat próbálnak mutatni a pokolból. Idézzük már fel azt a képet, amikor egy EP-képviselő egy ilyen buliból az ereszen távozik, mi nem mondjuk azt, hogy ez jó, de nem akarjuk a valóságot eltagadni, segíteni akarunk. Ha önök politikai baseball-ütőt faragnak mindenből, nem fogunk tudni megoldásokat találni.
Barna Judit a Tiszától jelezte, hogy azért támogatják Bódist, amiért őt a Fidesz kormánya kitüntette. Nekik is vannak fenntartásaik a közalapítvány tevékenységével kapcsolatban, ha a Fidesznek ez nem tetszik, delegáljanak ők is szakembereket oda. A Tisza két szakembert is ajánl, és figyeli a kuratórium munkáját.
Gulyás Gergely válaszában azt mondta Barnának, maradnak-e ezek a támogatások, fogjuk-e fővárosi pénzből finanszírozni, hogy a szociális munkások végignézzék a drogárusítást? Ez egy eldöntendő kérdés.
Karácsony Gergely azt mondta, egyszerűen minősíthetetlen, amit ebben az ügyben és drogügyben csinál a Fidesz, az élet 99 százalékban bonyolultabb, mint ahogy a Fidesz kommunikál. Önök azt a szakmai civil világot akarják megvétózni, akik segíteni akarnak, nem mondom, hogy szégyelljék magukat, mert ma ezt én is megkaptam, de gondolkodjanak el.
Gulyás Gergely azt mondta a főpolgármesternek, hogy a különbség köztük az, hogy a Fidesz nem fogadja el, hogy ilyen helyzetek vannak.
Miért ne lehetne annyi a vonaljegy ára Budapesten, mint Decemberben?
Ezután a fővárosi közlekedést érintő pontok megtárgyalására tértek át, a módosítási tervekről Vitézy Dávid beszélt. Többek közt arra híva fel a figyelmet, sikerült a reptéri busz kapcsán megegyezésre jutni, a bérletes budapestiek olcsóbban, két vonaljegy árával használhatják majd. Gulyás Gergely Kristóf szerint sarcolás, hogy a BKK növelné a vonaljegyek árát (450 forintról 500 forintra), a budapesti lakosságon akarják behajtani a pénzeket, amik a rossz gazdálkodás miatt nem állnak rendelkezésre.
A fideszes Böröcz Lászlónak nem világos, hova tart a BKK és BKV megnézve az üzleti terveiket.
A tiszás Bujdosó Andrea szerint forráshiányosak a fővárosi cégek, a BKK és BKV, de ettől függetlenül érdemes megvizsgálni, milyen hatékonysági lehetőségek vannak. Karácsony szerint a Tisza ne féljen megszavazni egy inflációkövető jegyáremelést, mikor a bérletek ára meg nem nő. Szerinte már elérték, hogy európai összehasonlításban olcsónak számít a tömegközlekedés, ráadásul ez a világ egyik legjobb tömegközlekedése. Miért ne lehetne annyi a vonaljegy ára Budapesten, mint Decemberben? Tisztelettel kérem a Tisza-frakciót, ezt gondolja át, Budapest nincs abban a helyzetben, hogy lemondjon több százmillió forintról. A BKK működése kapcsán egyébként a Magyar Hang nemrég interjúzott Walter Katalin vezérigazgatóval, ez itt olvasható.
Egyébként Vitézy szerint sem lehet a közlekedési hálózatot fejleszteni, ha nincs plusz bevétele a BKK-nak. Ám szerinte a Lázár-Karácsony megállapodás több milliárdos hiányt okozott a fővárosnak. Jó dolog, hogy versenyképes a tarifa, de talán átestünk a ló másik oldalára. Szerinte aki csak néha tömegközlekedik, azoknak is megéri már bérletet venni, a jegyek ára és azok emelése így főként a turistákat érintené. A BKV reorganizációjára szükség lenne.
Karácsony Gergely arról beszélt, szerinte helyes, hogy az emberek kevesebbet fizetnek a bérletért. A tarifamegállapodás szolgálja a főváros céljait.
A DK-s Déri Tibor elmondta, támogatni fogják az üzleti tervek elfogadását. Tüttő Kata szerint a kormány annyi pénzt vesz el Budapesttől, hogy abba a város tönkremegy. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója úgy fogalmazott, a tarifamegállapodás kényszerből jött, ebben a helyzetben kellett dönteni, az állami normatívát pedig meg tudták menteni. Karácsony azt hangsúlyozta, az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a főváros első sorban a külső körülmények, a kormányzati elvonások miatt van nehéz anyagi helyzetben. Persze lehet a cégek működésének hatékonyabbá tételéről beszélni, de nem ez a döntő tényező.
A tiszás Orbán Árpád arról beszélt, hogy a Tisza az eddigi közigazgatási gyakorlatba újat hozott: ennek köszönhetően a fővárosi költségvetés nagyobb részét felhasználó cégek vezetői nyílt úton pályázzanak, és azt ne személyre szabva írják ki. Nyíltságot, transzparenciát hozott a Tisza.
Érdekesség, hogy a közgyűlés ülése már lassan 4 órája tart, de még mindig csak a harmadik napirendi pontnál tartanak a képviselők. Gulyás Gergely Kristóf szerint álságos a pályáztatást emlegetni, mert leosztották ezeknek a cégeknek a vezetését, hogy Vitézy Dáviddal együtt mondják meg, hogy kik legyenek azok. Vitézy Dávid szerint furcsa előnyös tarifamegállapodást emlegetni Lázár Jánossal, mikor utána meg a kormányt szidják. Szerinte nem lett versenyképesebb a tömegközlekedés ezzel a megállapodással, akkor váltanak közösségi közlekedésre az agglomerációban élők, ha az jobb lesz. Karácsony szerint botrány, ami Erzsébetvárosban van, változtatni kell, de attól még figyelembe kell venni a helyi közösség kérését, nem „tojhatnak” a kerület véleményére, ahogy a kormány szokott a fővároséra. Vitézy szerint senki nem akarja elvonni a kerületi önkormányzat hatáskörét, de most önök azt mondják, hogy amíg Niedermüller Péterrel nem egyeztetttek, addig a főváros nem fogalmazhat meg saját véleményt, ennek semmi értelme nincs. Egyébként Niedermüller mondta le a találkozójukat, nem Vitézy. Szerinte a javaslatban az volt benne, hogy a Fővárosi Önkormányzat álláspontját rögzítsék. Barna Judit a Tiszától úgy fogalmazott, adottság, hogy Budapesten kétszintű az önkormányzat. Például a Madách teret és környékét nemcsak az erzsébetvárosiak használják, mások is, ezért nem érti, hogy ha a főváros tárgyal egy közterületről, miért kell ezt levetetni, hiszen most rendszeresen előfordul, hogy nem férnek el a járdán az emberek, kedden meg ő maga is azt tapasztalta, hogy majdnem a sarkára ment egy taxi. Ha Karácsony annyira szereti a társadalmasítást, akkor tudhatja, hogy az emberek 80 százaléka több sétálóutcát szeretne. Mi történt éjszaka, hogy az utolsó pillanatban levette a főpolgármester a napirendet? Karácsony azt mondta, nem tudja, ő aludt. És egy túrót, nem ő vetette le napirendről, hanem a közgyűlés döntött róla, de úgy látja, ha olyan döntés születik, ami nem tetszik a Tiszának, akkor rögtön diktatúrát kiáltanak. A DK-s Keszthelyi Dorottya azt mondta, Erzsébetvárosban több forgalomcsillapító intézkedés is történt. Ezután 45 perces ebédszünetet rendelt el Karácsony.
A szünet után Gál József a Podmaniczky Mozgalomtól amellett érvelt, hogy hosszabbítsák meg a Budapest Brand vizsgálóbizottságának a mandátumát, ugyanis az eredetinél több munkájuk lett, és nagyobb időszakot ölel fel a vizsgálatuk. Azt kéri, októberig hosszabbítsák meg a határidőt. A tiszás Barna Judit szerint a bizottság munkáját hátráltatják, és Karácsony Gergelyt pedig együttműködésre szólította fel az ügyben. Kiss Ambrus arról beszélt, őt ár volt, hogy meghívták a bizottság ülésére, amire ő elment, de gyakorlatilag kérdéseket se nagyon kapott. Karácsony Gergely meg van sértve Bástya elvtárshoz hasonlóan, hogy őt még meg se hívta a bizottság. Ő főpolgármesterként nagyon reméli, hogy minden adat a bizottság birtokába kerül, amire kíváncsiak. Kéri, hogy hallgassák meg őt is, hogy árnyalhassa a kialakult képet. Az egész bizottság abból az inszinuációból indult ki, hogy a Brand finanszírozásának köze lett volna a főpolgármesteri kampányához, de ő egyértelműen tudja cáfolni, hogy közpénz lett volna a kampányában. Vitézy Dávid azt tette hozzá, hogy Karácsony Gergely kampányeseményét a Budapest Brand szervezte, ahol a főpolgármester arra buzdított fiatalokat, hogy ragasszák le a másik jelölt plakátját.
Délután negyed három körül elkezdett felpörögni az ülés, jelenleg gyorsan darálják a napirendi pontokat, nem nagyon vannak hozzászólási szándékok. Később szó volt a közösségi költségvetés hatásvizsgálatáról. A Kutya Párt azt javasolja, hogy a főváros a kerületekkel együtt csinálja meg a közösségi költségvetését. Böröcz László szerint ha nem azt akarják, hogy látszatpropagandaszerű intézkedés legyen a közösségi költségvetés, akkor a megvalósítási folyamatot úgy kell összerakni, hogy hatékony legyen.
Később visszatértek a Római-part miatti demonstrálók, és képviselőjük fel is szólalhatott. Azért szerveztek demonstrációt, mert nem tetszik nekik az, hogy milyen nyomvonalon valósulna meg a gát. Így egy betonfallal választanák le őket Óbudáról. Szerintük a lakossági egyeztetéseket az ügyben elcsalták, az ellenvéleményeket letiltották. Egyébként több fa is életveszélyes állapotban van, ki is írva, hogy csak saját felelősségre lehet sétálni alattuk. Egy bekiabáló azt mondta, hogy legyen népszavazás az ügyben. A felszólaló azt kérte a képviselőket, hozzanak felelős döntést. Egy másik helyi, más álláspontot képviselő civil egyesület is felszólalhatott, akik egyetértenek a tervezett nyomvonallal. Szomorúnak tartja, hogy több mint 10 év után itt vannak, a főpolgármester személye változott, a vita maradt. Civilek nevében szólal fel, szerinte lehetne beszélni a parti fákról, a kacsázó gyerekek látványáról, de teljesen más a helyzet. A hullámtériek is részt vehettek az új gát tervezési folyamatában, de szerinte sokan nem akartak ebben részt venni konstruktívan. Idézte Orbán Viktortól, hogy aki ártérben építkezik, azok nem számíthatnak védelemre – eközben egy tüntető végig bekiabált, hogy hazudik a felszólaló. A felszólaló szerint, ha nem szavazzák meg a Római-partról szóló javaslatot, akkor uniós forrásvesztés lehet ennek a vége.

Kiss Ambrus főigazgató azt tette hozzá, ha nem tudja befejezni a projektet a főváros, akkor az addig arra költött pénzeket is vissza kell fizetni az EU-nak. Ez nem a nyomvonalról szóló vita, az ezzel kapcsolatos döntésen már túl vannak. A fideszes Lehoczki Ádám azt mondta, el akarják hallgatni a nyomvonal kérdését. 70 hektáros lakott terület van, ami kimaradna a védekezésből. Ott is emberek élnek, és szeretnének biztonságban lenni – mondta, amire egyetértően kiabáltak be a tüntetők, később meg is tapsolták. Kiss Ambrus szerint nincs idő áttervezni a nyomvonalat, különben forrásvesztés lesz. A párbeszédes Béres András arról beszélt, a nyomvonalról már született döntés, nincs mit vitatkozni, kérdés, hogy megkapják-e az unió pénzét. Az egyik tiltakozó nő kiabálva kikérte magának, hogy ingatlanspekulás lenne. Karácsony szerint ebben a vitában felszólalhattak a civilek, arra kérte őket, hogy ne akadályozzák a közgyűlés munkáját. Volt olyan demonstráló, aki azt kiabálta be Karácsonynak, hogy bűntény, amit csinál és majd megfizet érte a bíróságon Hágában.
Karácsony: Nettó politikai üldöztetés ez
Később a Fővárosi Klímaügynökség kérdése került szóba. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf szerint az egészet meg kéne szüntetni, nemcsak beolvasztani a Budapesti Közművekbe (BKM), amit Vitézy Dávid javasol. Baranyi Krisztina azt mondta, nem tudja, emlékszik-e még Vitézy arra, hogy őt hogy érintette az, amikor megszüntették a BFK-t, akkor ő is jogosan volt felháborodva, hogy szétvertek egy szervezetet, tudja, hogy Vitézyt a személyes sérelmek bánják, de értékes munka folyik ott, Vitézy inkább aludjon rá pár hónapot. Vitézy nem fogadja be Gulyás Gergely Kristóf megszüntetős javaslatát. Baranyinak azt mondta, ha ő olyan teljesítményt nyújtott volna, mint Ámon Ada, az ügynökség vezetője hétfőn a szakbizottságban, akkor a BFK-t jogosan szüntették volna meg. A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint elkezdett burjánozni az intézményrendszer a fővárosban, csak 60 milliót költ az ügynökség önreklámra a Budapest Branden keresztül, ráadásul szerinte Ámon Ada is azt mondta, neki édesmindegy, beolvasztják-e az ügynökséget a BKM-be. Vitézy nem látja az okát annak, hogy hat fővel külön működjön a cég, nincs érv az önállóság mellett. Karácsony Gergely szerint tény, hogy a klímaügynökségnek nincs szerződése a Budapest Branddel, a fővárosnak van, és uniós forrásból megy a pénz a kommunikációra, ami kötelező eleme az uniós projektnek. Az ügynökség két projektet készít elő jelenleg, és 20 kerülettel vannak tárgyalásban az egyik, korszerűsítéssel kapcsolatos projekt miatt. Karácsony visszautasította, hogy elburjánozna az intézményrendszer, mikor az előző ciklusban öt nagy vállalatot vontak össze. Vitézy indítványa sunyi az ügyben, a Fideszé legalább őszinte. Felemlegette azt is, hogy szerinte igenis okozott a téma érzelmi hullámvasútat egyeseknél, például Vitézy azt kommentelte neki, hogy kik fizetnek a főpolgármesternek az ügynökségért. Karácsony úgy értelmezi, politikai nyomás alatt akarják tartani a kollégáit, akik a Városházán fontos munkát végeznek, ő viszont meg fogja védeni őket, ez az előterjesztés politikai kivégzés. Karácsony szerint egyébként nemcsak Vitézy, de ő is megjárta a maga érzelmi hullámvasútját. Szerinte nettó politikai üldöztetés ez, és ha megszavazza a közgyűlés, akkor most először élni fog a főpolgármesteri vétójával.
Vitézy gratulált Karácsonynak, hogy hála az ő javaslatának a főpolgármesternek ezen a közgyűlésen is összejött a nagy Youtube-os szereplése – utalt a politikus iménti, ügynökségről szenvedélyes monológjára. Szerinte két ásványvizes üvegben is több szén-dioxid van, mint amennyit az ügynökség megspórolt Budapestnek. A klímaügynökség feladatait egyébként a Főpolgármesteri Hivatal klímavédelmi osztálya is elláthatta volna szerinte. Ha Karácsony vétóz az ügyben, magáért fog beszélni, és újabb kérdéseket kinyitni. Gulyás Gergely Kristóf azt mondta: dicsérje meg az embert Karácsony Gergely, olyan, mintha jobb kézzel a vállát veregetné meg az ember, de közben ballal gyomrost osztana. Szerinte senki nem mondott olyat, hogy ne lenne fontos teremtésvédelemmel foglalkozni, és jó lenne, ha az ügyben nemcsak látszatintézkedések lennének.
Karácsony szerint nem az a kérdés, hogy a BKM megoldja-e a feladatot, hiszen most vették meg Rákosrendezőt is. Szerinte az a baj, hogy ha 6 fős céget beolvasztanak egy 27 ezresbe, ez rossz irány, más a szervezeti kultúra. Ha önök elvi kérdést csináltak ebből, akkor én is hadd csináljak. Vitézy képviselő azzal vádolt meg, hogy én korrupciós pénzeket veszek fel az ügynökségen keresztül, hadd legyek már mérges.
Rosszul alszik és a hideg rázza a fideszest, ha kritizálják a rezsicsökkentést
Később többek közt szóba került Ordas Eszter, a Tisza frakciójának előterjesztése a Budapesti Vízgazdálkodási Munkaprogram megalkotására. Tüttő Kata erre azt mondta, hogy a vízügyek a szívügye, és tudja a jó szándékot, de minden munkacsoport, így ez is erőforrás-igényes, már le van írva, hogy milyen fejlesztési szükségletek vannak: rengeteg vezeték van élettartalma végén, ezeket kéne megújítani. Amire szükség van, az nem munkaprogram, hanem rengeteg fejlesztési forrás. A fideszes Szécsényi Dániel szerint Ordas előterjesztésében megakadt a szeme azon, hogy a vízdíjakat a kormány 2013-ban rögzítette, ami megakasztotta a fejlesztési lehetőségeket. Akkor szerintük nem elég drága a víz? A szintén fideszes Radics Bélának is megakadt a szeme ezen a mondaton. Ő sok hátrányos helyzetű családdal egyeztetett önkormányzati képviselőként, és mikor ezeket a mondatokat látom, kicsit borzongok. Megismételte: nem alszik jól, mikor a rezsitámogatást támadják EP-képviselők – kirázza őt a hideg, feláll a szőr a hátán, mikor a Tisza olyan félmondatokat hoz be, amikben az ember azt véli felfedezni, hogy a rezsitámogatást támadják. Nem a budapestiek pénzén kell az infrastruktúrát fejleszteni.
A tiszás Porcher Áron azt vetette fel, hogy több százezer forintért hirdetnek a fideszes képviselők Facebook-reklámokra, például csak Radics 1 milliót költ, ebből a közpénzből a magyarokat is lehetne segíteni. Kritizálta Szentkirályi Alexandrát is, hogy vajon milyen tanácsokat ad Kocsis Máténak, és mert alig szólalt még fel a szerdai közgyűlésen. A Tisza is a budapestiek és magyarok problémáit szeretné megoldani, de előbb mindenki tegyen rendet a saját háza táján. Ordas Eszter azt mondta, az árak befagyasztását tényként rögzítette, nem az volt az előterjesztésben, hogy állítsák vissza a rezsicsökkentést, nem érti, Radics borzongása miből adódik.
Baranyi Krisztina szerint ez egy nehéz téma, ami visszanyúlik a 2010-es évek elejére, amikor bevezették a rezsicsökkentést. Az volt a baj, hogy a vízközművek finanszírozása egyetlen forinttal sem nőtt, karbantartásra se biztosít plusz forrást a kormány. Ennek eredményeként önti el a szennyvíz az élővizeket. Barna Judit azt hiszi, hogy azért kell ez a munkaprogram, hogy amikor fejlesztési forrás jön be, ne olyan projektekre menjen, mint a klímaügynökségnél az 5 megtekintéssel bíró Youtube-videók. Tüttő szerint Budapesten nem folyik el az ivóvíz egyharmada, itt 15 százalék a vízveszteség, és persze ez is sok, de nem egyharmad.
Radics Béla szerint Porcher-show van, és a Tisza alattomos módon támadja a rezsicsökkentést. Ha ennyire nem tudják értelmezni a felvetést, megismétli utoljára, válaszoljanak igennel vagy nemmel: eltörölnék-e a rezsicsökkentést? Ordas szerint a rezsicsökkentésre, mint adottságra hivatkozott. Radics viszont azt kiabálta be neki, hogy nem válaszolt.
Ezután jött a fideszes Szepesfaly Anna a drogkérdéssel. Függetlenül minden stratégiáktól ide idézne egy mai Telex-hírt: Budapest előkelő helyen áll a ketaminfogyasztók toplistáján Európában, ezért kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Javasolja, hogy a főpolgármester számoljon be, milyen egyeztetéseket folytatott a kerületekkel a drogstratégia mentén. Karácsony támogatja a javaslatot. Gémes Szilva a Tiszától azt mondta, a Fidesz mit gondol a drogprobléma kérdéséről? Volt egy hatályos drogellenes stratégia, ez már 5 éve nincs. El fogják fogadni a Fidesz előterjesztését. Radics Béla azt mondta, a drogkérdésben ha véleményt kell nyilvánítani, mind a 10 tiszás csöndben ült tavaly. Kőbányán is látta, milyen hajléktalan drogosok nehezítik meg a lakók életét, de a nyolcadik kerületben is rengetegen használják a kábítószereket, de ez a hetedik kerületben is gond. Hiába végzi jól a dolgát a rendőrség, ha a főváros stratégiája drogpárti. Adjon világos választ a Tisza. A tiszás Balogh Balázs azt mondta, a Fidesz 19 éve van hatalmon, az ő házuk táján is kéne söprögetni. Lehoczki Ádám szerint nem oké, hogy azt mondják a tiszások, hogy Szentkirályi Alexandra ne vágjon pofákat, tartózkodjanak erről a stílustól. Barna Judit szerint az sem volt oké, hogy rá meg egyszer azt mondták, hogy Pikachu-fejet vág. Karácsony szerint egyik sincs rendben, neki kellett volna rendet tennie.
A tiszás Gémes Szilvia elmondta, hogy nem kötelező nekik a Fidesz kérdéseire válaszolni, egy kamerának zajlik a fideszesek előadása. Ők lehet hogy korábban csendben maradtak, de megszavazták a főváros drogstratégiáját. Ha elolvasták a fideszesek, az is kiderül, hogy ez egy drogellenes stratégia, az EU-s normáknak is megfelel. Gulyás Gergely Kristóf szerint továbbra is hatályos a 2020-ban lejárt stratégia. Budapesten azért kell kiemelten beszélni a drogkérdésről, mert kétszer annyian halnak itt meg a drogok miatt. A Kutya Párt legalább őszinte drogkérdésben, kiállnak a drogliberalizáció ellen mellett. A Fidesz zéró toleranciát képvisel.
Radics Béla a Tiszának azt mondta, hogy ők Magyar Péter nélkül nem tudnak semmit megszavazni, önök folyamatosan, látványosan kerülik a témákat, ahol bukik a sztori. Ezt sunyin teszik. Már bocsánat, de kussban ülnek, és ezt nem érdemlik meg a budapestiek. Karácsony szerint alacsony szintű vita folyik a drogkérdésről, szeretné ha lezárnák, erről szavaztat is a főpolgármester, ám javaslata nem ment át. Szentkirályi Alexandra folytatta így a felszólalást, aki azt mondtam agymosott birkának is hívhatta volna őt Balogh Balázs, ahogy két éve így nevezte a köztévé nézőit a képviselő. Lehet azt is meg kéne köszönnie, hogy nem vágott hozzá könyvet, ahogy Magyar Péternél dívik szerinte. A fideszes frakcióvezető szerint a főváros a droghelyzetet konzerválja, nem tudja, ezek után, hogy tudnak a budapestiek szemébe nézni. Azt gondolja, hogy az, hogy a fővárosnak drogozó szobás stratégiája van vagy drogos szexpartikat támogat közpénzből, nem abba az irányba megy. Nem tudja elfogadni, hogy Karácsonyék elfogadják a droghelyzetet. Kiss Ambrus a South Parkból idézett: „a drog rossz, értem?“. Ezen felül felhívta a figyelmet, hogy nem minden hajléktalan ember drogozik.
A tiszás Balogh Balázs azt kérdezi, hogy a Fidesz 19 év alatt milyen eredményeket ért el a drogkérdésben, mikor zéró toleranciát hirdettek? És önök elvárják, hogy a bukott drogellenes politikájukat mások átvegyék? Nem volt bántó szándéka Szentkirályi Alexandra felé. A Tisza is támogatja, hogy zéró tolerancia legyen. Azért nem támogatták a Fidesz új fővárosi drogstratégiára vonatkozó javaslatát, mert nem tartalmazott semmi konkrétumot. Úgy sem kéne tenni, mintha Budapest lenne az ördög fészke, a probléma országos, nem várható, hogy Karácsony oldja meg.
A kutyapártos Döme Zsuzsanna megértette, hogy a Fidesz mit szeretne, nagyon fontos beleírni az Alaptörvénybe, hogy nehogy szakértők megszólaljanak a drogtémában. Felhívja a főpolgármestert, hogy javasolja a kormánynak, hogy gondolni se lehessen tudatmódosító szerekre, írják ezt is bele az Alaptörvénybe. Ő maga 10 éve tapasztalja a droghelyzet eldurvulását. A főváros kezdje el a kormány mintáját követni, támogassák a kocsmákat, hiszen az alkohol sem probléma az országban, nagyon jó vonal ez, kábszis szobákból menjenek kocsmákba az emberek. El kéne érni, hogy a közmédiában is legyen több alkoholreklám.
Radics Béla szerint a drogkereskedők vannak célkeresztben, nem a fogyasztók. Gulyás Gergely örül, hogy kibújt a szög a zsákból, és a Tisza elsimerte, hogy egyetért a fővárosi drogstratégiával, és azzal, hogy a fővárosban drogos szexpartikat tartsanak.
A fideszes Radics Béla kezdeményezi, hogy legyen megemlékezés a roma lágerlázadásról. Megköszönte Karácsony Gergely és a tiszás Barna Judit is, hogy behozta Radics a kérdést, támogatni fogják.
Szóba került fideszes javaslatra az Óbuda-Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom díszkivilágítása. A politikus szerint Barabás Richárd módosítója, miszerint szivárványos fényekkel világítsák ki a templomot, provokáció, és a provokáció pedig olyan, mint a tűz, ha nem táplálják, kialszik, mint a Párbeszéd szavazótábora.
Barabás leszögezte, mélységesen tiszteli minden ember hitét, de az egyház intézmény, amit lehet kritizálni, a képmutatás pedig gáz. Önök kedves fideszes képviselők képmutatók, és egyébként egy körmenettől sem lett egy gyerek se katolikus. Vitézy szerint Barabás javaslata méltatlan és provokáció, és a Párbeszéd frakciója nem segít azoknak az embereknek, akik a Pride betiltása miatt joggal dühösek. Nem kéne sem a közgyűlést, sem a szexuális kisebbségeket, sem a templomba járó közösséget meggyalázni, kéri a főpolgármestert, hogy a közgyűlésnek ne kelljen erről a módosítóról szavaznia. A kormánypárti Janó-Veilandics Franciska szerint méltatlan, hogy erről vitázni kell a közgyűlésben.
Baranyi Krisztina azt mondta, hogy mikor azokat a szavakat hallják a Pride-dal egy kontextusban, hogy provokáció, arcpirító, méltatlan, meggyalázza a közgyűlést, akkor az képmutatás. Európában a kisvárosokban is látni, hogy templomok kapujára is ki van tűzve Pride-zászló. Szerinte az egyház szolidaritása a Pride-hónapban is kifejezhető a kisebbségekkel, ez európai alap. Ha ez még ebben a közgyűlésben is ekkora ellenállást szül, aránytévesztés van. Ne legyünk képmutatóak, feleljünk meg a választók elvárásának. Az adott épület tulajdonost meg kell kérdezni, ezzel egyetért, de ne tegyenek úgy, mintha melegpornót akarnának vetíteni a templomfalra. Európát ebben a kérdésben is utol kéne érni.
Vitézy Dávid Baranyira reagálva azt mondta, hogy mondja, ha tud olyan példát, hogy erőből kényszerít rá egy spanyol vagy német városi tanács egy vallási közösségre egy ilyen díszkivilágítást, de szerinte ilyen nincs. Baranyi szerint Vitézy mestere a csúsztatásnak, tudja, hogy semmi ilyesmit nem mondott, csak azt próbálta megvilágítani, hogy a Vitézy által használt szavak erősek voltak a kérdésben. Vitézy becsüli Baranyi kitartását, ki kell állni a gyülekezési jog mellett, de a Párbeszéd javaslata ettől csak távolabb visz. Baranyi örömmel hallja, hogy ki kell állni mellette, de Vitézy mégsem szavazta meg, hogy az erről szóló javaslatok napirendre kerüljenek.
Később terítéken volt Döme Zsuzsanna javaslata arról, hogy a 4-6-os villamos vonalán található aluljárókban legyenek kulturális programok, underground fesztivál, később többek közt Baranyi Krisztina autizmussal élők munkába segítésével kapcsolatos előterjesztését vitatták meg. Végül a testület a nyílt napirendi pontok végére ért, 19.40-től jönnek a szavazások, azok eredményéről külön cikkben fogunk beszámolni.
Arról, hogy mi várható a szerdai közgyűlés ülésén, itt írtunk részletesen.