
Rákosrendező jövőjétől kezdve az áldozatvédelmen, az akadálymentesítésen és a fővárosi rezsitámogatáson keresztül Karácsony Gergely szabadságáig és a Fidesz új kedvenc kampánytémájáig összesen hatvan előterjesztést vitat meg a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Így a reggel 9-kor kezdődő ülés a már megszokottak szerint estébe nyúlónak ígérkezik.
Több előterjesztés neve ismerős lehet: ez nem véletlen, ugyanis januárban súlyosan összefeszült a Tisza Párt és Karácsony Gergelyék. A Tisza frakciója azt sérelmezte, hogy nem ment át elsőre a fővárosi cégvezetők pályáztatásáról szóló javaslatuk a Tulajdonosi Bizottságban, azt levették a napirendről. A Tisza szerint ez azért történt akkor, mert „a főpolgármester, a Fidesz, az óellenzék és Baranyi Krisztina meg akarta akadályozni, hogy transzparens kiválasztás legyen”, míg a kritikusok azzal érveltek, az előterjesztés formai hibákat tartalmazott. Mindenesetre Magyar Péter kijelentette, hogy nem működnek együtt a továbbiakban Karácsony Gergelyékkel, amíg nem játszik nyílt lapokkal, és „erős jelet is küldtek” a közgyűlésnek.
Utóbbi azt jelentette, hogy csak a Rákosrendezővel kapcsolatos előterjesztés vitáján voltak bent a tiszások a januári közgyűlés ülésén, a többiről kivonultak, és ehhez hasonlóan csak a főváros elővásárlási jogának élesítését szavazták meg, míg más esetekben nem nyomtak gombot. Ennek következményeként, miután nem volt elegendő tiszás és fideszes szavazat (a két frakció 10-10 fővel szavaz az összesen 33 fős közgyűlésben), nem ment át több javaslat sem, egyebek mellett egy a főváros által a leginkább rászorulóknak nyújtott rezsitámogatás további biztosításához szükséges technikai módosítás sem. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki idén januártól igényli, annak nem tud rezsitámogatást fizetni a főváros. Kiss Ambrus szerint ezer kérelem halmozódott fel, ezért ha most szerdán megszületik a döntés, a főpolgármester még aznap este el tudja indítani a támogatási kérelmek elbírálását. Kiss Ambrus arról is beszélt, a fővároshoz rengeteg kérdés érkezett az idősügyi szervezetektől, amelyek úgy foglalhatók össze, hogy „mi a fene történt”, a helyzet ugyanis bizonytalanságot okozott. Például a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) nyílt levelet is írt a Tisza fővárosi képviselőinek, hogy ne akadályozzák meg a fővárosi lakásrezsi támogatás folytatását, mert nyugdíjas emberek ezreinek a megélhetése forog kockán.
Az ügyben Karácsony Gergely is odaszúrt finoman a Tiszának kedden, nem nevesítve őket. Arról posztolt Facebook-oldalán, hogy a Fővárosi Közgyűlés előtt ismét ott lesznek azok az előterjesztések, „amelyek megszavazása egy félreértés miatt megakadt, pedig ezek Budapest jövője szempontjából kulcsfontosságú ügyek”. A rezsitámogatás kapcsán azt írta, nem hagyhatják, hogy bárki fázzon a saját otthonában, mert nem tudja kifizetni a számláit. „A főváros rezsitámogatási programja tízezreknek nyújt segítséget, és mi azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így legyen”. – Ezek az ügyek nem tűnhetnek el a napirendről csak azért, mert egyesek úgy döntenek, hogy nem nyomnak gombot – írta utalva a Tisza Pártra. Egyébként meglepő lenne, ha a Tisza szerdán sem szavazna, hiszen azóta egy újabb, februári bizottsági ülésen már átment a fővárosi cégvezetői pályázatokkal kapcsolatos javaslatuk. Az ügyben a Magyar Hang még február 10-én küldött kérdéseket a Tisza fővárosi frakciójának, hogy megtudjuk, azzal, hogy most már úgy érzik-e, hogy ezzel ismét nyílt lapokkal játszanak Karácsony Gergelyék, fognak-e szavazni ismét, és hogy mit gondolnak arról, hogy a frakciójuk és a Fidesz szavazatainak hiányában nem ment át a rezsitámogatás folytatásához szükséges javaslat. Választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk többszöri érdeklődésünk ellenére sem. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója múlt héten a Magyar Hang kérdésére, azt mondta: minden racionális politikai szavazatra számít, akik azt gondolják, hogy a rezsitámogatásra szüksége van Budapesten a nehéz helyzetben lévőeknek.
Egyébként nemcsak a rezsitámogatás nem ment át, hanem sok más egyéb javaslat sem, például az M2-es metró akadálymentesítéséhez és az M1-es metró járműcseréjéhez szükséges hitelfelvételről szóló tárgyalásokra vonatkozó előterjesztés sem, ezek ismét napirenden lesznek. A Tisza szintén több olyan javaslatot nyújtott ismét be, amit januárban már beadtak, de a Fidesz javaslatára, a frakció jelenlétének a hiányára hivatkozva levették a napirendről. Így többek közt ismét napirenden lesz a javaslatuk a budapesti lakótelepek akadálymentesítési pályázatára, illetve a „Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő intézmények ingatlanjainak lakás célra történő hasznosítására, valamint a Városháza épületének jobb kihasználására”.
Rákosrendező, guruló dollárokat kereső Fidesz és Karácsony szabadsága
Ugyan a főváros továbbra sem tudta még aláírni a Rákosrendező megvásárlásához szükséges szerződést, a közgyűlés foglalkozni fog azzal, hogy milyen lépéseket kell majd tenni a projekt megvalósítása érdekében. Napirenden lesz a kormányhivatal törvényességi felhívása a fővárosi költségvetés kapcsán, Sára Botondék ugyanis azt akarják, hogy Budapest 51 milliárd forinttal több szolidaritási hozzájárulást fizessen. Karácsony Gergelyék ezt vitatják, és a törvényességi felhívásra azt a választ terjesztik elő: továbbra sem helyénvaló, hogy a főváros nettó finanszírozó legyen.
A közgyűlésen szó lesz az óbudai gázgyárról is, ami az egyik legszennyezettebb terület a városban, rákkeltő anyagok is vannak ott, amelyek egy része a Dunába szivárog. Ennek kármentesítését a kormány vállalta, mikor megvette az MVM területét ott. Ennek ellenére a tehermentesítés a mai napig nem történt meg, és annak határidejét az energiaügyi minisztériumi kitolta 2026 végéig. Emiatt a Graphisoft, aminek van tulajdona a terület egy részén, beperelte a kormányt, Vitézy Dávid pedig azt javasolja, a perhez a főváros is csatlakozzon, vagyis erről is fog dönteni szerdán a közgyűlés. A Podmancizky Mozgalom egyébként emellett több más javaslatot tesz, ezekről itt írtunk.
Érdekesség, hogy napirenden lesz Karácsony Gergely szabadságának a kérdése is, ugyanis a főpolgármester hivatalosan addig nem mehetne pihenni, amíg nincs helyettese. A törvény szerint ugyanakkor jóvá kéne hagyatnia a közgyűléssel szabadsága ütemezését. Vitézy Dávid ezzel kapcsolatban kedden úgy fogalmazott: mindenkinek joga van a pihenéshez, de az már probléma, hogy Karácsony Gergely láthatóan megbarátkozott azzal, hogy nem lesznek helyettesei, holott az ő hiányukban törvénytelenül működik a közgyűlés. Szerinte több proaktivitásra lenne szükség az ügyben a főpolgármester részéről.
A Fidesz többek között számonkérné Karácsony Gergelyéket is, hogy működött-e együtt a Fővárosi Önkormányzat Amerikából is támogatott szervezetekkel, erről itt írtunk.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is több javaslattal készül, például Döme Zsuzsanna és Baranyi Krisztina kezdeményezi, hogy hozzanak létre Fővárosi Óvóhely Programot a családon belüli erőszak által okozott krízishelyzetek megoldása érdekében. Ennek részeként szeretnék, ha a főváros a tulajdonában álló lakások közül négyet biztosítana a krízishelyzetben lévők átmeneti lakhatására.