Furcsa üzengetés zajlik Nagy Márton és Karácsony Gergely között
Karácsony Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

A Facebookon üzenget egymásnak Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester, ráadásul egészen másként beszélnek ugyanarról az ügyről. Az egész kiindulópontja a szolidaritási adó, hiszen nemrég derült ki, hogy Budapesttől idén 89,1 milliárd forintot vár a kormány szolidaritási hozzájárulás címén, plusz a 23 kerület együtt még 73,3 milliárdot dob össze az államnak, vagyis a teljes összeg a 162 milliárdot is meghaladja.

Nagy Márton azzal érvelt emellett, hogy 2024-ben Budapest – ideértve a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat is – az országos iparűzési adó 41 százalékát szedte be, miközben a GDP termelésen belüli részesedése 37 százalék volt, ez 4 százalékpontos különbség. Ez pedig abból ered, hogy nagyon sok cég adózási szempontból Budapestre jelenti be a székhelyét, miközben az ország más területein termel, vagyis 55 milliárd forintnyi iparűzési adó tehát úgy kerül a főváros kasszájába, hogy azt valójában az ország más térségei termelik meg. Karácsony Gergely erre azzal válaszolt, hogy az iparűzési adót a hatályos szabályok szerint a vállalkozások nem székhely után fizetik, hanem a telephely után, vagyis ott fizet a vállalkozás, ahol a pénzt megtermeli. A miniszter azt is felhozta, hogy Budapest fejlettsége akár háromszor is meghaladja egyes megyék fejlettségét, így igazságos és szolidáris, ami alapján a fizetendő összeg 89 milliárd forintra emelkedik. A főpolgármester a fejlettséget elismerve ugyanakkor azt a kérdést tette fel, hogy „mi lenne ha nem Budapestet rombolnák le, hanem a többit fejlesztenék fel?”.

Karácsony Gergely egyúttal teljesen abszurdnak nevezte, hogy a gazdasági csúcsminisztert a főpolgármesternek Facebook-posztokban kell tájékoztatnia, ezért azt javasolja, hogy személyesen vitassák meg a kérdést. Kollégái ezért keresni fogják a tárcavezető titkárságát.