
Több mint kétmillió Szputnyik vakcina érkezett hazánkba, a mai napig azonban ebből valamivel több mint 1,8 milliót adtak be – erről ír a G7 az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) adataira hivatkozva. Mert bár itthon nem tették közzé, hogy melyik oltóanyagból mennyit adtak be, a nemzetközi szervnek ezt jelenteni kellett.
Mindez azért is érdekes, hiszen jó ideje az a kormányzati kommunikáció, hogy a Szputnyik elfogyott.
A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy az utolsó 200 ezer Szputnyik (második komponens) május 11-én érkezett Magyarországra, és mivel az orosz oltóanyagnak hat hónap a szavatossági ideje, ezért november első felében ez akkor is lejárt, ha az utolsó 200 ezret csak közvetlenül a szállítás előtti napokban gyártották.
Mindenesetre a 90 százalékos felhasználás egyáltalán nem számít rossznak, és vitathatatlan, hogy a Szputnyiknak köszönhetően olyan időszakban sikerült gyorsítani a magyar oltási programon, amikor nyugati vakcinából még nem volt elég. Vagyis életeket sikerült megmenteni az orosz oltóanyagnak köszönhetően.