Gulyás a Magyar Hangnak: Nincs napirenden Nazarbajev befogadása

Gulyás a Magyar Hangnak: Nincs napirenden Nazarbajev befogadása

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó után, menetközben válaszol munkatársunk kérdésére 2022. január 13-án (Fotó: Magyar Hang videója)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Továbbra is fenntartja a kormány a lapunk ellen közel másfél éve tartó kommunikációs bojkottot, így a Magyar Hang szokás szerint nem vehetett részt az év első Kormányinfóján sem. Ezért – immár hagyományosan – Gulyás Gergelyt a sajtótájékoztató után, a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületétől a Miniszterelnökségig kísérve, az így rendelkezésünkre álló egy percben próbáltuk meg szóra bírni.

A kancelláriaminiszter első nekifutásra jelezte, hogy inkább kísérőjével beszélgetne, ahelyett, hogy válaszolna, ám ennek ellenére, sikerült feltennünk kérdéseinket, amelyek a kazahsztáni válsággal, illetve az országból menekülni kénytelen korábbi elnök, Nurszultan Nazarbajev esetleges befogadásával voltak kapcsolatosak.

A kérdéseket mindenekelőtt az indokolta, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi Facebook-videoüzenetében közölte: „Orbán Viktor miniszterelnök szolidaritásáról és részvétéről biztosította telefonon Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnököt és felajánlotta segítségét. Ezt a Türk államok Szervezetének főtitkárságán keresztül már a múlt héten megtette Magyarország.”

Szijjártó kifejtette továbbá, hogy „Kazahsztánban megpróbálták megdönteni az alkotmányos rendet, és egy jól koordinált akció keretében támadták meg a kazah államot”. Szijjártó a Türk Államok Szervezetének keddi videokonferenciáján is közölte, hogy Magyarország támogatja a béke és rend helyreállítását célzó erőfeszítéseket Kazahsztánban. (Részint a magyar álláspontra való reagálásként is értelmezhető, hogy az új cseh külügyminiszter, Jan Lipavsky hétfői Twitter-bejegyzésében azt írta: „Annak az elnöknek, aki parancsot ad arra, hogy minden figyelmeztetés nélkül civileket lőjenek, nincs szüksége a szolidaritásunkra. Együttérzésünk a kazah népé”.)

S ha ez nem lenne elég ok, Orbán Viktor kormányfő korábban a posztkommunista kazah diktátort nevezte a magyar kipcsakok elnökének – hogy pontosan kikre gondolt a magyar kormányfő, azóta sem tudni –, a nyersanyagokban bővelkedő ex-szovjet tagállamra fontos gazdasági partnerként tekint hazánk kormánya.

„Nem tudok ilyenről, nincs ilyen kérdés napirenden” – válaszolta röviden Gulyás Gergely azon kérdésünkre, hogy elképzelhetőnek tartja-e Nazarbajev befogadását.

Megkérdeztük azt is, hogy amennyiben a magyar alkotmányos rendet olyan támadás érné, aminek hatására kormány nem tudná garantálni a magyar alkotmányos rendet, úgy – hasonlóan az általuk támogatott kazah kormány lépéséhez – legitim döntés volna-e részükről külföldi segítséget kérni, amire a miniszter kifejtette: „Nem, mi sose hívnánk be külföldi segítséget, Magyarország kormánya tudja garantálni az alkotmányos rendet”. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a kazah kormány esetében legitimnek tekinthető-e az orosz csapatok behívása, azt felelte: „ezt a kazahoktól kell megkérdezni.”

A kancelláriaminiszter egyébként a Kormányinfón is kapott kérdéseket a kazah helyzet megítélésére vonatkozóan, ám óvatosabban fogalmazott, mint korábban Szijjártó Péter. Az Azonnali a kazah helyzetet párhuzamba állította az 56-os magyar helyzettel, amire Gulyás kifejtette: azt kellene pontosan tudni, Kazahsztánban mi történt, és 1956 a megfelelő hasonlat-e vagy valami más. Feltételezte továbbá, hogy Szijjártónak több információja van erről. – Külföldről irányított puccskísérlet folyt Kazahsztánban? – kérdezte a HVG újságírója, erre Gulyás megjegyezte, ő (szemben Szijjártó Péterrel) nem minősítette így az eseményeket.

Videónkat ITT tekintheti meg: