
Kiforgatták a szavaim, a sokszor az arra adott reakciókkal azonosították a véleményem, olyan címeket adtak az írásaimról szóló cikkeknek, amiknek nem sok köze volt a valósághoz. Olyan támadásokat, véleményeket kaptam, amelyek dühből születtek, és ez az egész borzasztó lélekölő – így indokolta Gundel Takács Gábor Kompország című műsorunkban, hogy miért hagyott fel véleménynyilvánító, a mai politikai közbeszéddel szemben kritikát megfogalmazó írásaival az utóbbi időben.
Arra a kérdésre, hogy hol van az a pont, amikor mégis muszáj „sikítani”, és akkor ez meg is teszi-e, így felelt: egyszer már megtette ezt, amikor 2017-ben felmondott a köztévében, mert az általa vezetett vetélkedőben politikai alapon diszkrimináltak egy játékost.
A műsorvezető, riporter kijelentette: nehéz ma párbeszédet folytatni a felek között, mert az emberek tele vannak indulatokkal, és dühből kommunikálnak, pedig olyankor nem is szabadna megszólalni. Mint kifejtette, sajnos úgy látszik, sokaknak nincs is igénye a normális beszédre. Persze, mit is várhatnánk, amikor a parlamentben úgy beszélnek egymással, ahogy. Mégis milyen példát mutatnak ők a társadalomnak? Beszélt arról is, hogy szerinte a véleménynyilvánítás egy televíziósnak addig megengedhető, amíg a nézőket nem befolyásolja abban, hogy megnézzék az általa készült műsort.
Elárulta azt is, hogy visszamenne a köztévéhez egy színvonalas vetélkedőt vezetni, de csak akkor, ha előtte tisztázni tudnák a dolgokat, hiszen azok az emberek, akik miatt eljött, még mindig ott vannak. Mindent meg lehet beszélni, de erről a nézőknek is tudniuk kell – szögezte le.
Kérdésünkre elmondta azt is, hogy a budapesti olimpia mindig is nagy álma volt, a magyarokat ráadásul nagyon összehozza a sport, de természetesen nem mindegy, hogy ez mennyibe kerül. Szerinte kevesen tudják, hogyha olimpiát rendeztünk volna, annyi pénzt kaptunk volna, amennyiből húsz Groupama Arénát is fel lehetne húzni, nem mindent saját erőből kell állni, de amit igen, azt transzparensen, mindent nagyon jól megtervezve kell csinálni, hogy beruházásoknak később is meglegyen a helye és funkciója. Úgy látja, már a 2036-os olimpia álma is egyre messzebbre kerül, hiszen jelenleg nem folynak ezzel kapcsolatos előkészületek.