Gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt, aki órákra a forró buszban felejtett egy négyéves kislányt
Képünk csak illusztráció! Mentőhelikopter munkában (Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook oldala)

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség annak a kisbusznak a vezetőjét, akinek a figyelmetlensége miatt a buszban felejtettek egy négyéves óvodás kislányt kedden Tomajmonostorán – tudta meg a 24.hu. 

Mári Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt a tájékoztatást adta, hogy egy 56 éves, kunhegyesi férfit hallgattak ki gyanúsítottként foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A lap úgy tudja, a buszsofőrről van szó. 

A mintegy nyolc órát a buszban töltő gyereket életveszélyes állapotban vitték kórházba mentőhelikopterrel. A portál értesülései szerint továbbra is életveszélyes állapotban van az óvodás gyermek, sőt az RTL Híradó Inez édesapjától úgy értesült, hogy lélegeztetőgépen van a kislány. Az RTL a hír megerősítését kérte attól a debreceni kórháztól, ahol a kislányt ápolják, de egyelőre nem kapott információt.

50 fok is lehetett a kisbuszban, amelyben bent felejtettek egy óvodás kislányt
Magyar Hang

50 fok is lehetett a kisbuszban, amelyben bent felejtettek egy óvodás kislányt

A négyéves Inez életéért még mindig küzdenek.