Gyurcsány Ferenc: Ha egyszer újra lábra állok...
Gyurcsány Ferenc a kórházban, a térdműtéte után (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Túl esett a térdműtéten Gyurcsány Ferenc, ezt ő maga közölte a Facebook-oldalán. A reggeli órákban derült ki, hogy porcleválás miatt van szükség a műtétre, „nincs dráma, rövid beatvakozás, kedden már otthon”.

A Demokratikus Koalíció elnöke a jókívánságok megköszönése mellett azt is kifejtette, hogy valójában nem a térdének volt a legnagyobb szüksége egy műtétre. – Amit sokkal fontosabb lenne eltávolítani, az nem más, mint Orbán rendszerének hazug, fertőző, társadalmi nyavalyák sokaságát okozó góca. Az sokkal szörnyűbb, mint az én kis problémám – írta, hozzátéve, hogy ezt megoldani is nehezebb. Majd jelezte: „De ha egyszer újra lábra állok...!:)))”.

A műtét miatt Gyurcsány Ferenc hétfőn nem is tudott részt venni az Országgyűlés ülésén, amely Orbán Viktor felszólalásával kezdődött. Így nem is ő reagált rá, hanem a DK nevében Vadai Ágnes. A fideszes Kocsis Máté ezután jelezte is, hogy jobbulást kíván az elnöknek, bár azt jelezte, hogy párttársa elérte, hogy hiányolják. Orbán Viktor pedig azzal szúrt oda, hogy a DK elnöke „minden nap egy többmilliárdos villából érkezik a munkahelyére, amit még zsidó családoktól koboztak el, ha már lúd, akkor legyen kövér”.