
Nem hiányzik neki a hatalom és nem akar kormányozni – írta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke szombati Facebook-bejegyzésében.
„Nekünk – és itt most a DK-ról beszélek – a magyar választók többsége nem fogja azt mondani, hogy mi vezessük az országot. Legfeljebb arra ad felhatalmazást, hogy mással, másokkal közösen tegyük ezt meg. Az én személyes ambícióm nem az, hogy benne legyek bármilyen kormányban. Nem akarok, és nem is fogok kormányozni. Semmilyen szerepben” – fogalmazott posztjában az országot épp egy lakóautóval járó politikus.
És hogy akkor miért csinálja? „Mély meggyőződésem, hogy Magyarország jobb hely lenne, könnyebb lenne itt élni, büszkébbek lehetnénk közös hazánkra, ha valami olyasmi történne velünk, amit mi ajánlunk, képviselünk. Igen, a DK. Természetesen tudom, hogy az Önök többsége ma nem ezt gondolja” – válaszolta meg saját kérdését. Hozzátette, hogy szerinte ma a DK az ország leghazafiasabb közössége. „Ezt vezetem. Ajándék és felelősség” – fogalmazott.