Gyurcsány Ferenc próbaperek sokaságát jelentette be a nagy cégek és bankok ellen
Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde 2025. február 23-án. (Képernyőfelvétel: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala)

Nagy cégek, bankok és szolgáltatók elleni próbaperek sokaságát fogja elindítani a Demokratikus Koalíció – jelentette be Gyurcsány Ferenc pártelnök a Facebook-oldalán.

A Demokratikus Koalíció elnöke már februári évértékelő beszédében is sokat foglalkozott a bakok és szolgáltatók túlkapásaival, azt állítva, hogy azok tisztességtelenül járnak el az ügyfeleikkel szemben. Úgy látja, jelenleg nincs piaci verseny a bankok között, és ennek köszönhetően a pénzintézetek kihasználják az erőfölényüket az ügyfelekkel szemben. Mostani posztjában is arról írt, hogy sok száz panaszos levelet kaptak az elmúlt időszakban. – Sok száz levelet kaptunk. Te Úr Isten” – fogalmazott. „A szerteágazó ügyeket egy dolog köti össze: mintha kutyába se vennének bennünket, úgy packáznak velünk a hatalmasok. Folyamatosan dolgozzuk fel a leveleket, kezdődik a harc. Harc az emberek igazáért.”

– Nem nézzük tovább tétlenül és csendben, ahogy a nagy cégek, bankok, szolgáltatók kibabrálnak velünk. Perre megyünk ellenük, próbaperek sokaságát indítjuk el, hogy kiderüljön: a hatalmasok sokszor visszaélnek az erejükkel és tisztességtelenül viselkednek – közölte a pártelnök.