
Építkezésbe kezdett Gyurcsány Ferenc, Ungár Péter megkapott egy korábbi százmilliós tartozást, Hadházy Ákos pedig a politikai munkájára kapott adományokat. Megjelentek a parlamenti képviselők friss vagyonnyilatkozatai.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a friss vagyonnyilatkozata szerint három ingatlannal rendelkezik, ezek közül a 2023-ban még beépítetlen II. kerületi telek (ennek fele részben tulajdonosa) státusza 2024-re jelentősen változott: a friss nyilatkozat szerint műszaki engedélyeztetés és a 6 lakásos társasházzá alakítás van folyamatban. A bejegyzés szerint egy 161 négyzetméteres lakás és egy 162 négyzetméteres terasz is megjelent a tulajdonában. Ezen kívül a tulajdonában van egy pápai, 50 négyzetméteres társasházi lakás, valamint egy kötcsei ingatlan, rajta egy 267 négyzetméteres családi házzal. Saját autója továbbra sincs. Tavaly valamivel több mint 18 millió forintot tartott értékpapírokban, mostanra ebből semmit sem tüntetett fel, de készpénzről sem nyilatkozott. A bankszámláján közel 46 és fél millió forint van, de egy családtag még tartozik is neki 210 millió forinttal, ennyit adott kölcsön neki. A korábbi nyilatkozata szerint Altus Portfólió Kft. tulajdonosaként is kapott fizetést, ma már emiatt nem kapi havi fixet, csak országgyűlési képviselőként.
Ungár Péter a családja révén köztudottan az egyik leggazdagabb képviselő, vagyonnyilatkozatából azonban ennek mértékről nem sokat tudni. Az LMP társelnökének bankszámláján ugyanis – a korábbi évhez hasonlóan – nagyjából 12 millió forint és további 9 millió van devizában. Tavaly ugyanekkor még „más szerződés alapján fennálló pénzkövetelésként” szerepelt csaknem 100 millió forint, ez mostanra kikerült. Három cégben érdekelt díjazás nélkül, illetve két vagyonkezelője is van.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke mostani vagyonnyilatkozatában ugyanazokat az ingatlanokat tüntette fel, mint egy évvel korábban. A politikus tulajdonában van egy 5 754 négyzetméteres tanya és szőlő Ásotthalmon, amelynek felerészben tulajdonosa, ezt ajándékozás útján szerezte meg 2017-ben. Emellett teljes tulajdonosa egy 8 909 négyzetméteres szántóföldnek, amelyet 2020-ban vásárolt, valamint egy 521 négyzetméteres kivett útnak, amelyhez 2023-ban jutott hozzá. Toroczkai jövedelme sem mutat jelentős változást, a politikus egyik évben sem tüntetett fel alkalmankénti vagy extra bevételt, illetve nincs a nevén gépjármű sem. Tartozása azonban tavaly és idén is szerepel a vagyonnyilatkozatában: 2023-ban 3 millió 816 ezer forint hitelintézeti tartozása volt, amelyet 2024-re 3 millió 629 ezer forintra sikerült letornásznia. Megtakarítást, készpénzállományt ezúttal sem tüntetett fel a nyilatkozatában.
Tompos Mártonnak, a Momentum elnökének továbbra is egy 34 négyzetméteres lakás van a nevén, amit úgy tűnik, hogy ki is ad, kevesebb mint havi 200 ezer forintért. Más megtakarítást nem tüntetett fel, lakásfelújítási hitele ugyanakkor a 3,4 millióról 3 millióra csökkent.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő továbbra is 50 százalékban tulajdonos egy szekszárdi, 140 négyzetméteres ingatlanban, ahogy egy fácánkerti szőlőnél és egy bécsi lakásnál is, utóbbit 2022-ben vásárolta. A politikusnak félmillió forint hitelintézeti számlakövetelése van, devizában ez 5,6 millió forintnak felel meg. A hitelintézettel szemben való tartozáshoz azt írta, 7,6 millió + 6,2 millió forint. Magánszemélynek a 2023-ban négymillió forinttal tartozott, ebből egymilliót már megadott a mostani nyilatkozata szerint. A nyilatkozatot azzal egészítette ki, hogy „2024-ben magyar magánszemélyektől politikai munkám támogatására 1,7 millió forint magán kisadomány érkezett.” Ügyvezetőként a bevallás szerint a Hadházy-Vet Kft.-ből, nem származott jövedelme, csak osztalékot vett fel.