Gyurcsány Ferenc biztos benne, hogy az előválasztást Dobrev Klára fogja megnyerni, és biztos benne, hogy a személye nem jelent hátrányt a felesége számára – derül ki a Szegedernek adott interjújából. A portál újságírói megkérdezték tőle, hogy nem gondolja-e, hogy nagyobb esélye volna az ellenzéki összefogásnak a Gyurcsány név nélkül. Erre egy szóval válaszolt: Nem. Megjegyezte: nem ismernek olyan ellenzéki választót, aki le akarja váltani Orbánt, és amiatt ne menne el a választásokra, mert Gyurcsány is az ellenzéki listán van.
Az előválasztást, az ellenzéki pártok egyezkedéseit érintő kritikákra reagálva azt is elmondta, megalapozatlanok azok a vádak, amelyek szerint az előválasztás előre le van játszva. „A politika döntéshozatali módjának van két alappillére, az egyik a választók közvetlen részvétele a döntésben, a második pedig, hogy a választók az általuk választott pártokon keresztül gyakorolják a jogaikat. Hát ilyen a parlamentarizmus maga is! Időnként versengeni kell, időnként meg kell állapodni, kompromisszumot kell kötni. Több mint kilencven helyen verseny lesz a százhatból. Az elmúlt harminc évben egyetlen helyen sem volt előválasztás uraim. Egyetlen helyen sem.” Hozzátette: az előválasztás a legintelligensebb módja azon viták feloldásának, amelyeket nem sikerült tárgyalóasztalnál megoldani.
Valótlannak tartja azt az állítást is, hogy Orbán Viktor egyik fő ígérete 2010-ben az volt, hogy Gyurcsányék el lesznek számoltatva, ebből mégsem lett semmi. Úgy gondolja, hogy az elszámoltatás megtörtént, ám a vizsgálatok nem tártak fel törvénybe ütköző ügyeket. – Nekem sem történt bajom, és nem azért, mert nem akarták, hanem mert nem követtem el bűnt – jegyezte meg. A politikustársainak még egy tanáccsal is szolgált. „Nem kell, hölgyeim és uraim, nem kell lopni, bűnözni, és lehet bármilyen kormány, lehet ígérni bármilyen elszámoltatást, nem fog bajod történni. Ahogy nekem sem történt bajom, és nem azért, mert nem akarták, hanem mert nem követtem el bűnt”.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e elszámoltatás, amennyiben az ellenzéki koalíció alakít kormányt 2022-ben, igennel felelt. – Persze, hát nézze, ellopták a fél országot, ezek köztörvényes bűnözők miszerintünk. Amit én mondok, az ugye egy politikai állítás. Ennek a politikai állításnak úgy lehet érvényt szerezni, hogy a független igazságszolgáltatás megnézi, hogy igaza van-e annak, aki ezt a vádat hangoztatja. Nyilván a következő kormány meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy bebizonyítsa, hogy az országot jelentős részben bűnözők irányították az elmúlt években és magánzsebre dolgoztak. A bűnözőket el kell ítélni, az ellopott vagyon, pénz jelentős részét meg vissza kell szerezni. Hozzáteszem, ez a kötelessége a kormánynak, ez nem választás kérdése – jegyezte meg.