Gyurcsány Ferenc: Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz. Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszédet mond pártja EP-választási kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Nem lesz ez így jó. Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz. Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel. Lassan meg kellene érteni. Tudom, hogy innen vagy onnan nézve, mindenkinek lehet megjegyzése. De ezek egy pont után nem fontosak. És eljött ez a pont – írta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnőke hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.

„Tudom, nincs könnyű dolga annak, aki a magyar nyilvánosságból akar tájékozódni. Elfogadom, hogy időnként nem lehet nem megszólalni felelős közembereknek. De írom, mi, akiket képviseletekkel bíztatok meg, tisztességes erőfeszítést teszünk azért, hogy jó megoldásokat találva győzelemre vigyük a polgári, európai Magyarország ügyét. Most segítene, ha többen értenék ezt a sokszor gyötrő belső küzdelmet is, és csendesen támogatnák közös ügyünket. Hol sok a karc, kevesebb a fény” – fogalmazott.

Bár a DK elnöke nem nevezett meg senkit bejegyzésében, akinek üzenni kívánt, de például Békesi László korább MSZP-s pénzügyminiszter a múlt héten élesen bírálta az ellenzéki pártokat és Márki-Zay Pétert.

Friss cikkünkben írtunk arról, hogy mit csinál most az ellenzék, és milyen konfliktusok vannak a szereplők között.

Mit is csinál most az ellenzék?
Katona Mariann, Hutter Marianna

Mit is csinál most az ellenzék?

Kulcskérdés a jelenlegi kiélezett helyzetben, hogy tényleg mindenki egy irányba evez-e. Forrásaink szerint ezt így nem lehet kijelenteni.