Hétfői videóüzeneténél jóval simulékonyabb hangon szólalt meg Gyurcsány Ferenc keddi Facebook-bejegyzésében. A DK elnöke röviden beszámolt Márki-Zay Péter győztes miniszterelnök-jelölttel folytatott tárgyalásáról:
– Valójában azt kellene most írnom, hogy „nincs itt kérem semmi látnivaló”. Mert valójában nem kellene hírértékének lenni annak, hogy leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével... Most ez hír sokaknak. Hír, hogy a jelölt és a DK elnöke leült tárgyalni.
Később arról is ír Gyurcsány Ferenc, hogy a többi ellenzéki párt vezetőjével is tárgyalnak majd, illetve hogy a keddi találkozón arról beszéltek, mit kell tenni annak érdekében, hogy leváltsák a kormányt.
Majd a következő szavakkal zárja a bejegyzést: „Péter a miniszterelnök-jelölt, mi pedig az egyik leendő kormánypárt képviselői. Ennyi történt.”
A bejegyzéshez írt kommentek közül többen követelik, hogy Gyurcsány ne engedjen saját frakciót létrehozni Márki-Zay Péternek, mert az lesz a DK halála.
De volt, aki azt kérte a DK elnökétől, hogy rakja félre egóját, és támogassa „azt az embert, akit a fiatalok támogatnak.”