
A Nemzeti alaptanterv már nem fog változni – ezt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Hajnal Gabriella arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség még módosításra, ha megfontolásra érdemes szakmai javaslat érkezik. A Nat megújításáért felelős miniszteri biztos szerint a kerettantervekben elképzelhető módosítás a bevezetést követő tapasztalatok alapján, ha azt látják, hogy a gyerekek érdekében erre szükség van.
Az alaptanterv nyilvánosságra kerülése óta nem csituló viták kapcsán a szakember annyit mondott, hogy „olyat írni egyszerűen nem lehet, ami mindenkinek megfelel”. – Mi a középutat próbáltuk megtalálni – fogalmazott, hozzátéve, hogy olyan anyagot készítettünk, ami „biztosítja az esélyegyenlőséget, használható tudást ad, amelyet a hátrányos helyzetű térségekben is el tudnak sajátítani, ugyanakkor biztosítja a tehetséggondozást is”.
A piaristák az oktatás elhúzódó válságáról írnak a Nat kapcsán, ezer egyházi tanár tiltakozik | Magyar HangA Nat ellen sokan tiltakoznak, mióta ismertté vált a teljes anyag, még egyházi iskolák oktatói is. Az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM, korábbi nevén: Független Diákparlament) most hétvégén, március 15-én szervezett volna tiltakozást az alaptanterv ellen, ám a többi más nagy rendezvény szervezőihez hasonlóan, a koronavírusra hivatkozva ők is lemondták az eseményt.