Hadházy: a pintérség nem igyekszik választ adni a megfigyelésemről

Hadházy: a pintérség nem igyekszik választ adni a megfigyelésemről

Hadházy Ákos (Fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Célzottan, politikai tevékenysége miatt, 2017-18 körül figyelhették őt meg – erről beszélt még a Hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán is arról írt, hogy bár a belügy cáfolná a dolgot, de az valójában szerinte megtörténhetett, és a Központi Nyomozó Főügyészség szerint is vizsgálat zajlik. „Ezek szerint a pintérség már megírta előre a határozatot?” – tette fel a kérdést Hadházy, aki szerint Pintér ugyanígy cáfolt a Pegazus-ügynél is, „a számtalan bizonyíték ellenére.”

A Blikknek megszólalt két nyomozó is, egyikük szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket, módszereket. A másikuk viszont azt mondta, hogy a megfigyelések miatt leszerelt. Szerinte tüntetéseken és egyéb tömegrendezvényeken volt feladat a szervezők figyelemmel kísérése, akik néha politikusok. A Blikk először szerdai cikkében írt arról, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházyt, vélhetően törvénytelenül.

A Blikknek csütörtökön egy rendőr arról panaszkodott, hogy bűnügyi nyomozások helyett ellenzéki politikusokat, illetve az ellenzékhez kötődő magánszemélyeket kellett megfigyelniük. Ezeket magas helyekről érkező kérések alapján végeztették velük rendőrségi vezetők, a nyomozó pedig ezek miatt leszerelt.

A Belügyminisztérium szerdán tagadta a megfigyeléseket, és sajnálattal vette tudomásul, hogy „a média rendre az egyértelmű képtelenségek árnyékára figyel. Akik pedig még hajlandóak a légből kapott értesüléseket figyelemmel kísérni, előbb vagy utóbb azzal szembesülnek, hogy a valósághoz semmi vagy legalábbis nem sok közük van. Figyelemre méltó, hogy ezeknek az ügyeknek a szereplői azonosak, állítólagos ügyeiket ugyanazok hozzák nyilvánosságra”.

A Hvg.hu megkeresésére a BRFK a Központi Nyomozó Főügyészségre irányította a lapot, ott pedig azt válaszolták, az ügyben már folyamatban van egy nyomozás, vizsgálják Hadházy érintettségét és esetleges megfigyelésének jogszerűségét.

Mindezek után azt írta Hadházy: „A pintérség nem igyekszik nekem hivatalosan válaszolni arra, hogy megfigyeltek-e korábban engem. Miután betekintést kértem az engem érintő iratokba, szépen kivárták a 14 napot, majd arról »tájékoztattak«, hogy a kollégáim rossz személynek címezték a kérdésemet (a BRFK érintett Felderítő Főosztálya időközben megszűnt). Így most a budapesti főkapitánynak küldtem el a levelemet, gondolom, ő is kivárja a 14 napot. Addig meg mehet a takarítás”.

A BRFK Felderítő Főosztályának vezetőjét és két osztályvezetőjét egyébként 2021 júliusában függesztették fel. Az ügynek mostanra nyolc gyanúsítottja van, egyiküket azóta letartóztatták. Azt viszont nem közölték még, milyen bűncselekmények miatt is indult meg az eljárás.