Hadházy: A polgári engedetlenségnek is itt az ideje
(Forrás: Hadházy Ákos Facebook-oldala)

„Akik itt vannak még mindig velem, azok megértették, hogy ki kell tartani és elszántak” – mondta a Hvg.hu-nak Hadházy Ákos független képviselő, aki úgy fogalmazott: a siker nem azon múlik, hány hidat foglalnak el, hanem hogy hányan vesznek azon részt, márpedig legalább annyian voltak a demonstráción, mint egy héttel ezelőtt. Mint mondta, az egésznek ez a lényege, ettől fél a kormány is, hogy elindul egy hullám és nem szűnik meg.

A tegnapi eseményről szóló tudósításunkat elolvashatják itt, a hajnali négy órakor záruló esemény végéről szóló jelentésünket pedig itt.

Hadházy azt ígérte, hogy legközelebb megtartják a 24 órás tüntetést is, és szerinte már olyan határokat lépett át a kormány, hogy a polgári engedetlenségnek is itt az ideje. „Akkor van értelme, amikor nem néhány embernek a hősiességéről van szó, hanem, ha nagyon sokan csináljuk” – vonta le a tanulságot a politikus.

A demonstráción a rendőrség közlése szerint három ember ellen indult eljárás, ötöt pedig feljelentettek.