Hadházy: „A vártnál kellemetlenebb lett” a kormánynak az Integritás Hatóság
A Bartók Udvar irodaház egyik épületének bejárata cégtáblákkal a főváros XI. kerületében, a Bartók Béla úton. Az irodakomplexum ad otthont az Integritás Hatóságnak is. (Fotó: MTI/MTVA/Róka László)

– Az Integritás Hatóság működése kellemetlenebb lett a kormány számára, mint amit vártak vagy amire számítottak – fogalmazott a Magyar Hangnak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azután, hogy kiderült: bűnügyi akció indult a hatóságnál. Hadházy azt mondta, a szervezet munkájának hatékonysága ugyan erősen korlátozott a szűk jogkörök miatt, ugyanakkor pozitív csalódásként értékelte, hogy még így is indított olyan komoly vizsgálatokat, amelyek a kormány számára kellemetlen ügyeket érintenek, igaz, ezek nem a legnagyobb horderejűek. Kiemelte, a hivatal hivatalosan is jelezte, hogy az állami szervek nem működnek együtt vele, valamint azt, hogy a kormány elutasította a jogköreik bővítésére tett kezdeményezéseiket.

– Ez – mondja a képviselő – több szempontból is kényes helyzetet teremt a kormány számára, különösen az Európai Unióval való tárgyalások során. A korrupcióellenes vállalások hitelességét gyengítheti Hadházy Ákos szerint, ha a hatóság hivatalos jelentései és a jogköreik bővítésének elutasítása Brüsszelben is napirendre kerül. A politikus úgy látja, a hatóság munkájának eredményeit és a kormány intézkedéseit az Európai Bizottság felhasználhatja arra, hogy rávilágítson a magyarországi korrupciós helyzetre.

Mint arról beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség „egy folyamatban lévő nyomozásában a mai napon összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre”. A főügyészség közlése szerint a bejelentésre indult büntetőeljárásban több helyszínen – köztük az Integritás Hatóságnál – „zajlanak eljárási cselekmények” napközben. Mivel több a reggeli nyilatkozatban nem szerepelt, egyelőre nem tudni, hogy milyen ügyről van szó, és ebben hogyan került képbe az eredetileg az EU által 2022-ben kikényszerített korrupcióellenes szervezet. A Magyar Nemzet úgy tudja, a hatóság vezetője (Biró Ferenc) magánéleti célokra használhatta a szervezet pénzügyi forrásait. A 444.hu pedig névtelenséget kérő forrásukra hivatkozva egy konkrét ügyet említett: a hivatal egyik autóját tudomása szerint Biró felesége használta. A portál hozzátette: általánosságban nem kizárt, hogy egy hivatali autót magáncélra is használjanak, de ez megállapodás, illetve szigorú szabályok függvénye. Azt, hogy az Integritás Hatóságnál milyen szabályok vonatkoznak erre, nem találták meg. Hivatalos közlés továbbra sincs az ügyben. A Hvg.hu pedig arról írt, hogy a hatóság irodaházánál a nyomozók zacskókat és iratszállító dobozokat vittek be az épületbe, és reggel a helyszínen több rendőrautót is lehetett látni.

Hadházy Ákos lapunknak azt mondta, bár a nyomozás hivatalos okát nem ismeri, elképzelhetőnek tartja, hogy az ügynek köze van ahhoz, hogy a New Land Media Kft. – Lounge Design Kft. korábban nehezményezte, hogy az Integritási Hatóság kihagyta őket a kommunikációs tenderéből, olyannyira, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak. A cég Balásy Gyulához, az állami kommunikációs tenderek döntő többségét elnyerő üzletemberhez tartozik – emlékeztetett Hadházy Ákos.

Az Integritás Hatóságot az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására hozták létre azért, hogy az ország megfeleljen a jogállamisági feltételeknek. Az Európai Bizottság felé tett 17 vállalás egyike volt az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság létrehozása, mégpedig az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására. Az Integritás Hatóság vizsgálta többek között az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjainak vagyonnyilatkozatát, 2024-ben pedig 171 milliárd uniós forrást vizsgáltak, köztük rászorulókat támogató projekteket is.