
Mivel a bíróság utasította rá, a rendőrség kénytelen volt engedélyezni, hogy ma az Erzsébet hídon tüntethessünk a Pride-törvény miatt – írja Hadházy Ákos friss Facebook-bejegyzésében. Ám a mellékelt „komikus rendőrségi határozat” mutatja, hogy van egy csavar a történetben.
Az Erzsébet hídra bejelentett tüntetést ugyanis a rendőrség tudomásul vette, de a „közlekedés sérelmére” hivatkozva „a PESTI oldalról egy határozattal „eltolták” azt egészen a BUDAI pillérig”. Hadházy szerint ennek egyetlen oka lehet: az, hogy a távolság és a hídpálya görbülete miatt jóval kevésbé látszódjék Pest felől a demonstráció, illetve lehetőleg a tömeg is kisebbnek tűnjön. – Talán abban is reménykednek, hogy »menet közben« kevesebben csatlakoznak hozzánk, ha Pest felől esetleg nem látszik a budai oldalon álló tömeg – magyarázza a képviselő,majd felteszi a kérdést: „kell-e ennél jobb bizonyíték arra, mennyire fél a hatalom a látható, tömeges tiltakozástól, Önöktől?” Szerinte akárhogy mesterkedik a rendőrség, „a híd most is le lesz zárva”, terveik szerint egészen késő estig.
Mint ismert, a független képviselő kedd délután öt órára megint hídfoglalásra invitálja mindazokat, akik ellenzik a Pride betiltását is célzó jogszabályt, amely lehetőséget ad az arcfelismerő szoftverek újabb területeken való bevetésére, és „már nem csak a veszélyes bűnözők és terroristák ellen, hanem a politikai ellenzékük ellen is” használhatják majd. Ezért hirdetett az Erzsébet hídra újabb demonstrációt, ahol szerinte „békés, de határozott” módon követelhetik, hogy a hatalom vonja vissza az érintett jogszabályokat. Addig folytatná, amíg mindez nem teljesül. Szerinte a hatalom az elmúlt két hétben lezajlott tüntetések után fél, ezért akarja tovább szűkíteni a gyülekezési lehetőségeket. Itt egyébként még konkrétum nem ismert, de Orbán Viktor néhány napja, a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában már beszélt arról, hogy „hidakat lezárni sportszerűen, azért ez nem normális dolog” és „gondolkodnak” valamilyen jogalkotói válaszon.