
Hadházy Ákos a parlament ruhatárában szavazott arról, támogatja-e, hogy Polt Péter legyen az Alkotmánybíróság új elnöke. A független országgyűlési képviselőt ugyanis a füstgyertyázás miatt kitiltották az épületből, a vitákra és a nyílt szavazásokra be sem mehet, kizárólag az olyan titkos szavazások vehet részt, mint amilyen e mostani is volt.
Hadházy érvénytelenül szavazott, mindhárom rubrikát beikszelte. A képviselő szerint a ruhatár méltó helyszín volt „a maffia főügyészének új állomáshelyéről dönteni”. Facebook-posztjában azt írta, Polt „gyalázatos kinevezése” újra felhívja rá a figyelmet, veszélyes önámítás abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a tiszta választások feltételeinek kivívása nélkül lehetséges a rendszerváltás.
Hadházy kiemelte, hogy mostantól a Polt Péter vezette Alkotmánybíróság fog dönteni a választási csalások ellen beadott panaszokról, miután a Polt korábbi helyettese, Varga Zs. András által vezetett Kúria már döntött róla. „Ha nyernénk is, Polt vezetésével minden rendszerváltó törvényt blokkolni fognak. Erre egyetlen megoldás az alkotmányozó többség lehet, de azt el is kell érni, és ahhoz ugye tisztább választások kellenének” – tette hozzá.
Hadházy szerint ebből a körből egyetlen kitörési pont van: ellenállással ki kell kényszeríteni a tisztességesebb választások körülményeit. „Ehhez »csak« annyi kell(ene), hogy az ellenzéki politikusok (és politizáló civilek) ismerjék fel ennek szükségességét, az ellenzéki tömegek pedig végre érezzék meg és higgyék el az erejüket” – írta.
Az Országgyűlés szerdán meg is választotta Polt Péter az Alkotmánybíróság új elnökének. A képviselők titkos szavazáson döntöttek: 134 igen, 13 nem és 0 tartózkodással hoztak határozatot. Poltnak emiatt le kellett mondania a legfőbb ügyészi posztról, utódja Nagy Gábor Bálint lett, akit szintén szerdán szavazott meg az Országgyűlés, így a hivatalát elvileg 2035-ig töltheti be.
Az arány azért alakulhatott így, mert korábban a Demokratikus Koalíció, valamint az MSZP is jelezte: nem vesznek részt a testületet érintő szavazásokon.
„A Demokratikus Koalíció egyszer és mindenkorra világossá teszi: nem fogunk részt venni fideszes pártkatonákról döntő parlamenti szavazásokon, legyen szó az Alkotmánybíróságról vagy más testületekről, ahol csakis Orbán Viktor jelöltjei lehetnek megválasztva” – állítja a párt, és hozzáteszik, nem asszisztálnak az „áldemokratikus színjátékhoz”.
Az MSZP pedig azt közölte: „Nem veszünk részt, mert ezek a döntések nem a függetlenségről, nem a szakmaiságról, hanem kizárólag a Fidesz hatalmi érdekeiről szólnak. A Fidesz újabb pártkatonákat ültetne be olyan kulcspozíciókba, amelyek évtizedekre befolyásolhatják Magyarország sorsát – akkor is, ha egyszer elveszítik a választásokat”.