
Közösségi adománygyűjtést indít Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Mintegy hatmillió forintot szeretne összegyűjteni, de nem magának, hanem azért, hogy stábjával gond nélkül tudják folytatni „a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet”. A képviselő Facebook-posztjában emlékeztetett: noha egyéniben Zuglóban megválasztották áprilisban, a képviselői esküt még mindig nem tehette le.
Az ügy előzménye, hogy a parlament alakuló ülésén nem vett részt, mert nem kívánta ezzel legitimálni a szerinte tisztességtelen választás eredményét, ám úgy tűnik, „a Fidesz mégis veszélyesnek látja az ilyen, szimbolikus kiállást”.
Mint írja, Kövér László házelnök azóta sem engedi, hogy letegye a képviselői esküt, és így gyakorolhassa az őt megillető jogokat. – Nem engem vesz ezzel semmibe, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik képviselőjükké választottak – tette hozzá.
„A halogatásának az is a következménye, hogy nem kapok képviselői tiszteletdíjat, de erre számítottam, ennek tudatában hoztam meg a döntésemet. És velem ezzel nem is tolnak ki, hiszen van rendes, polgári foglalkozásom, saját cégem és rendelőm, ahol állatorvosként dolgozhatok” – írja Hadházy.
– Van azonban egy kellemetlen mellékhatása az eskütétel elhalasztásának: nem férek hozzá azokhoz a pénzügyi keretekhez, amelyek minden képviselőt megilletnek – szögezi le. Szerinte „nem kell nagy összegekre” gondolni, de korábban ebből tudta fizetni kollégáit, illetve jutott el például távoli kis falvakba, vagy kért le tulajdoni lap másolatokat, bízott meg ügyvédeket.
Ehhez kér most segítséget választóitól, támogatóitól, s abban bízik, a nyáron sikerül összegyűjtenie legalább hatmillió forintot. Folytatják a küzdelmet akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni.