Hadházy Ákos: Semmilyen balhéra nincsen szükség
Igazoltatásba kezdtek a rendőrök (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Bejelentett, békés, de nagyon határozott tüntetésre készülünk a gyülekezési törvényt módosító és a Pride-ot betiltó törvény visszavonását KÖVETELVE – így harangozta be a kedd délutánra hirdetett demonstrációját Hadházy Ákos.

A független parlamenti képviselő szerint a tét nagy, hiszen a múlt héten botrányos jelenetek közepette elfogadott törvény csak az első eleme annak az aljas akciótervnek, amely évek óta precízen kidolgozva lapul Rogán Antal fiókjában arra az esetre, ha a propaganda önmagában már nem elégséges. Úgy látja, ezekben a hetekben dől el, hogy az ország végérvényesen átlép-e a „hibrid rezsimnek” vagy „választási önkényuralomnak” nevezett rendszerből a vegytiszta putyini diktatúrába. – Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, semmilyen balhéra nincsen szükség – szögezte le, hozzátéve, hogy arra van szükség, hogy „elegen követeljük a jogainkat és elég ideig: az ellenállást addig kell folytatni, amíg nem érünk el eredményt”.

A tüntetést Hadházy Ákos eredetileg az Erzsébet hídhoz jelentette be, azt azonban a rendőrség nem engedélyezte arra hivatkozva, hogy az túlságosan akadályozná a forgalmat. A helyszínt ezért átette a Ferenciek terére. A rendőrségi döntést pedig úgy értelmezte, hogy „a gyülekezési jog korlátozása már a gyakorlatban is elkezdődött. Nekünk már papírunk van róla, hogy tilos tiltakozni a Pride betiltása ellen, vagy legalábbis csak úgy szabad tiltakozni, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalomnak.”

Múlt kedden, a gyülekezési jogot csorbító törvény elfogadásának napján a Momentum szervezett megmozdulást a Kossuth térre, ahonnan az ott lévők Hadházy Ákos felszólítására átsétáltak a Margit hídhoz. Az eredeti terv az volt, hogy egy órára lezárják azt a forgalom elől, ehhez képest a rendőrök már a hídra sem engedték fel az érkezőket és ők maguk állították le az autós- és villamos-közlekedést. A demonstrálók végül a késő esti órákig maradtak, volt, hogy lökdösődtek a rendőrökkel, az esemény végül azzal ért véget, hogy az egyenruhások elkezdték igazoltatni a jelen lévőket.