
Néhány százan mentek el Hadházy Ákos kedd délutáni, a Ferenciek terére hirdetett tüntetésére, amelyen a gyülekezési jog korlátozása ellen tiltakoznak. Helyszínen tartózkodó tudósítónk momentumos zászlókat és politikusokat is látott, felbukkant például Bedő Dávid és Stummer János.
A független parlamenti képviselő, Hadházy egy sámlira állva beszélt arról, hogy olyan emberek vannak kinn vele, akik egy szabad országban akarnak élni, és ezért hajlandóak tenni is. A politikus ezért arra kérte a közönséget, hogy tapsolják meg magukat. Voltak már többen, lesznek is még, jelentette ki a képviselő, majd a Partizánt kezdte kritizálni annak kapcsán, hogy a szakértőik, például Ruff Bálint szerinte arról győzik meg az embereket, hogy nem érdemes demonstrálni. (Ruff valójában nem mondott ilyet.) Hadházy ezért a csatornát ATV2-nek nevezte.
A politikus szerint az egy jó reakció lehet, hogy sokan elmennek a Pride-ra, akár kisebb falvakból is. De szerinte ez a tiltás többről, nemcsak a meleg büszkeség menetéről szól, más típusú demonstrációk betiltására is használható lesz. Azt hatalmas sikernek tartja, hogy több alkalommal voltak több ezren kinn a hídon, szerinte erre nem számított a kormány. Sikernek tartja azt is, hogy nem látni az Orbán által beígért húsvéti nagytakarítást. Hadházy szerint nem igaz, hogy a Fidesznek jó a demonstrációjuk, amire bizonyítéknak látja, hogy nem engedélyezték nekik a hídon való újabb tüntetést.
A politikus azt is mondta, a hídra nem azért mentek, mert ki akarnának szúrni az autósokkal, hanem mert nem akarnak olyan országban élni, ahol kínai arcfelismerő programmal azonosítják a demonstrálókat. Meg kell szokni szerinte, hogy lehet tüntetni hangosítás és színpad nélkül is, egyedül az emberekre van szükség. A demonstrálók meg is tapsolták ezt a gondolatot. Hadházy komoly fricskának nevezte a múltkori, Ferenciek terén tartott zebrás vonulást, és azt mondta, jövő héten is itt lesznek, csak lehet, egy kicsit odébb. A képviselő arra kérte a Momentum aktivistáit, ne vigyék szét a tömeget. Lázár János minisztert is hosszan bírálta Hadházy, közben pedig megjelent a tüntetéseken gyakran látott szegedi Szabó Bálint, aki szokása szerint ezúttal is trombitált.
