
– Az önök segítségével sikerült elrontani Kövér elvtárs perverz örömét – erről írt Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, miután csupán másfél nap alatt összejött elég adomány, hogy ki tudja fizetni a fideszes házelnök által rá kiszabott 12 milliós büntetést. A politikust amiatt sújtotta pénzbírsággal Kövér László, mert ő is füstgyertyával tiltakozott a Momentum frakciójához hasonlóan az ellen, hogy a parlament elfogadja a Pride ellehetetlenítését célzó – és ezzel a gyülekezési jogot is drasztikusan szűkítő – fideszes törvényjavaslat. A Momentum frakciója emiatt összesen több mint 70 milliós bírságot kapott, míg Hadházy 12 milliót.
– Nem tudom elmondani, mekkora erőt ad, hogy néhány nappal az előző hétmillió forint után sok-sok kisadományból másfél nap alatt összejött a házmester által kiszabott újabb, még brutálisabb büntetés összege. Ezt tényleg alig mertem remélni, megvallom, el is érzékenyültem, amit csak fokozott az utalások mellé írt rengeteg biztató üzenet – írta Hadházy Ákos. A politikus ugyanakkor kijelentette azt is, hogy ő biztosan nem gyújt meg több füstgyertyát a parlamentben, „de nem azért, mert aggódnék, hogy az azért kapott büntetést már nem tudnám kifizetni (lassan nem is tudná miből levonni a zaklatott lelkű házmester, mert 10 havi tiszteletdíjamat megvonta, de már csak 13 hónap van vissza ebből a ciklusból). Hanem azért, mert nincs többé értelme”.
Utóbbi alátámasztására három érvet is felsorolt. Az egyik, hogy szerinte a múlt kedden meggyújtott füstgyertyák egy korszakhatárt jeleztek. – Hiszem, hogy a gyülekezési törvény átírása és a Pride betiltása ugyanis egy olyan határpont , ami új, mocskos törvények sorát nyitja meg, amelyek után már nem csak „hibrid rezsimnek″, hanem valódi diktatúrának nevezhetjük az országot. Egy ilyen ország „parlamentjében“ pedig már nem hogy felszólalni, de ilyen tiltakozó akciókat lefolytatni sem érdemes – vélte. Azt sem hiszi, hogy ennél élesebb tiltakozásra lenne lehetőség, miközben a mostaninál durvább törvények is fognak jönni. – Pontosabban egyetlen ilyen nagyon erős lehetőség lenne: ha az ellenzék végre felemelné a fenekét és kivonulna végleg. Ez az egyetlen, ami valóban fájna Kövérnek – vélte. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a füstgyertyák sem tudták még pár percre sem megakadályozni „a gyalázatos törvény″ elfogadását. –Természetesen nem is azért gyújtottuk meg azokat, mintha reménykedtünk volna, hogy ez sikerül. Hanem azért, hogy minél többen rádöbbenjenek: a PARLAMENTBŐL már biztosan nem lehet visszafordítani a diktatúra sötét szakadékába robogó országot. Azt csak elszánt tömegek tudják megtenni. De ők meg tudják, ha egyszer a nép végre rá jön az erejére. Igaz, az utolsó, vagy utolsó utáni pillanatokban vagyunk, amikor ez még viszonylag fájdalommentesen lehetséges. EZÉRT KÉREM, HOGY JÖJJENEK EL MINÉL TÖBBEN KEDDEN 17 ÓRÁRA A FERENCIEK TERÉRE! – írta megosztva a jövő heti tüntetése Facebook-eseményét.