
„Gyülekezési joggal visszaélés” miatt 80 ezer forintos bírságot szabtak ki Kassai Dániel 18. kerületi önkormányzati képviselőre – írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán. Kassai jelentette be ugyanis a rendőrségen a november 4-i fáklyás tüntetést, amit Hadházy kezdeményezésére tartottak az MTVA székházánál.
Az MTVA Kunigunda utcai épülete előtt tartott demonstráció célja a közmédia „súlyos hírcenzúráinak” eltörlése volt és az, hogy Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről.
A Hadházy által közzétett határozat szerint Kassai vállalta, hogy nem fogják akadályozni a ki-bejárást a székháznál. A beszédek után Hadházy azt mondta a tömegnek, hogy menjenek át a Bojtár utcai teherkapuhoz, és vegyék teljesen körbe a területet, miközben a Kunigunda útja felől többen élőláncot alkottak.
A rendőrség szerint a tüntetésbe nem volt betervezve, hogy a tömeg átmegy a Bojtár utcába a teherportálhoz, és ezt Kassainak meg kellett volna akadályoznia, mint szervezőnek. Hadházy szerint ez elvileg lehetséges, de jelezte, hogy szerinte a hatalom már egy sor vörös vonalat átlépett, és nehéz csak úgy tiltakozni, ahogyan a hatalom szeretné és ahogyan megengedi. A képviselő arra is kitért, hogy a blokád ugyan valóban megvalósult, de azért az MTVA vezetői a felelősek, mert a legutolsó kaput ők maguk zárták be.
A felek fellebbeznek a határozat ellen, de ha mégis fizetni kellene, Hadházy alapítványa fogja állni a büntetést.