Hadházy szerint a kormánynak kapóra jött a tömeges bombariadó
Iskolákat ért bombafenyegetés (Fotó: a rendőrség Facebook-oldala)

„A mai, tömeges bombariadónak van egy politikai tanulsága: a kormány és a propaganda máris rázendített, hogy muszlim terroristák fenyegetik a gyerekeket” – írta Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében. A független országgyűlési képviselő szerint bár az a legvalószínűbb, hogy csak egy „gyerekcsínyről” van szó, az ügy „tökéletesen alkalmas” arra, hogy a kormány ijesztgesse vele az embereket. „A rendszer lényegéhez tartozik ugyanis az állandó fenyegetettség érzetének fenntartása, hiszen akkor el tudják játszani a megmentőt, ki lehet vezényelni a katonákat meg a TEK-et az utcára” – fogalmazott. Mivel Hadházy szerint a Fidesz veszélyben érzi a hatalmát, úgy véli, mindent be fognak vetni annak érdekében, hogy növeljék a fenyegetettség érzetét.

Kevésbé árnyaltan vélekedik a csütörtök reggeli iskolai bombariadókról Horn Gábor, aki a kormányt sejti az akció mögött. A Republikon Intézetet fenntartó Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „Kevés nagyobb aljasság van, mint gyerekeket bombával fenyegetni, és azután jöhet az egyébként is bennünk szunnyadó rendpártiság, egy igazán erős vezető iránti tartós igény… (ha már a háborús pszichózis éppen nem megy…)”.

Mint arról beszámoltunk, csütörtök reggel (a kora délutáni adatok szerint) országosan 268 iskola kapott fenyegető levelet, ami miatt bombariadó volt az intézményekben. A rendőrség közlése szerint valamennyi iskolához kimentek, de az eddig átvizsgált épületekben robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.