Az eredeti, január 15-i határidő helyett január 31-ig kérelmezhetik a szülők, hogy még egy évig óvodában maradhasson a gyermekük annak ellenére, hogy 2020 augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét – ezt közölte honlapján az Oktatási Hivatal annak ellenére, hogy a a nemzeti köznevelési törvényben továbbra is január 15-i dátum szerepel.
A köznevelési törvény tavalyi módosítása következtében az idei évtől már nem az óvoda és szülő dönt arról, hogy maradhatnak-e a hatodik évét betöltő, tehát tanköteles korú gyerekek még egy évig óvodában, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a szülőknek a kérelmet. A módosítást számos kritika érte a szülők, a szakemberek és a pedagógus szakszervezetek részéről is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás szerint egy átlagos évfolyam harmada, 30-40 ezer gyermek maradt még egy évre óvodában, és valóban voltak olyan intézmények, önkormányzatok, amelyek feltűnően sok gyereknek engedélyezték, hogy hét éves korig óvodában maradjanak. Ám a PDSZ elvi és gyakorlati szempontból is elhibázottnak tartja a módosítást:
„Kék-zöld bokával megy haza a tanítónő" | Magyar Hang– Ez a módosítás ugyanakkor tipikus példa arra, ahogy ma a kormányzat gondolkodik. Ahelyett, hogy megnézte volna, hogy ezeken a helyeken miért mentek nagyobb arányban későn iskolába a gyermekek, „rendteremtés” jeligével nekiestek az egész rendszernek. Holott a speciális probléma nem általános megoldást igényel, hanem azt, hogy odamenjünk, közel hajoljunk, és speciális választ adjunk rá. – mondta a Magyar Hangnak. Szerinte az is elképzelhető, hogy az óvodákat most éppen jobban sújtó pedagógushiányt akarják kezelni azzal, hogy az iskola felé terelik a gyerekeket, ahol nagyobb a kapacitás, és a helyzet még talán kezelhetőnek látszik.
Az Oktatási Hivatal akkor fordul majd szakértői bizottsághoz egy-egy gyermek ügyében, ha ezt a kérelem alapján indokoltnak látja, a döntés pontos szempontjai azonban ismeretlenek. A tanácstalan szülőknek a Szülői Hang civil közösség nyújt támogatást, és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is készített információs anyagot a témáról.
Szakmai véleményt vagy más dokumentumokat – például az óvodai fejlődési naplót, orvosi igazolást – azonban nem kér az Oktatási Hivatal kötelezően a szülőktől. A Szülői Hang civil közösség, amely szülőkből és szakemberekből áll, mégis azt javasolja, hogy a kérelemhez az indoklásukat alátámasztó dokumentumokat mellékeljenek a szülők. – Ilyen lehet az óvodai fejlődési napló megfelelő részeinek (lehetőleg az óvodapedagógussal egyeztetett) másolata, vagy az óvodapedagógus írásbeli pedagógiai véleménye, vagy bármilyen más dokumentum a gyermek fejlődéséről (orvostól, gyógypedagógustól, logopédustól, fejlesztőtől, 5 éves védőnői státuszpapír – írják.
A kérelmet nem lehetséges online benyújtani. Az űrlap kitölthető online, de postán kell elküldeni az Oktatási Hivatalnak. Az Oktatási Hivatal döntése ellen közigazgatási bíróságon lehet fellebbezni.
Karácsony előtt a kormány határozatban 2020-ra 149 millió forintot irányzott elő „a tankötelezettség alóli felmentéssel, valamint az óvodakötelesek és tankötelesek nyilvántartásának vezetésével kapcsolatos feladatok ellátása céljából” felhalmozási és dologi kiadásokra az Oktatási Hivatal számára.