
Rövid facebookos bejelentkezésben számolt be szerdán Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Unióból (EU) érkező forrásokról. Mint a hivatalos oldalon közzétett videóban elmondta, a következő hetekben várhatóan 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az EU-val, és mivel ezeket a beruházásokat Magyarország saját forrásból megelőlegezte, a beérkező összeg a magyar költségvetést erősíti. Idén az uniós források összege elérheti az 1300 milliárd forintot.
A miniszter közölte, hogy a pénzügyi akciócsoport ülésén áttekintették a költségvetés és az uniós elszámolások helyzetét.
Varga Mihály hozzátette: bár az EU-ból továbbra sem érkezik konkrét támogatás a járvány elleni védekezéshez, Magyarország jelentős operatív fejlesztéseket valósít meg. Ezekhez ebben az évben eddig 300 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett, és a következő időszakban is mintegy 100 milliárd forintra várnak. Ebben az évben mintegy 1300 milliárd forintnyi eredményesen elszámolható összeg érkezik majd be. Magyarország megelőlegezi ezeket a támogatásokat, így a beérkező források a magyar költségvetés stabilitását erősítik.
Hozzá kell tenni, az való igaz, hogy az euróövezet tagjai most könnyebben jutnak segítséghez a koronavírus elleni védekezéshez: ők szinte feltételek nélkül kaphatnak hiteleket az eurózóna 240 milliárd eurós állandó mentőalapjából (ESM) – mutat rá a portfolio.hu elemzésében. Az övezeten kívül eső országok, mint hazánk, csak komoly kiigazító program mellett juthatnának hitelhez.