A vezető közgazdászokból álló „tizenötök” csoport – aminek tagja mások mellett Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra és Király Júlia – nyolc pontban foglalták össze közgazdasági érveiket, hogy miért ráfizetéses Magyarország számára a Fudan Egyetem budapesti letelepítése és működtetése. Véleményük szerint nem a kínaik fizetnék a beruházást, hanem a magyar fél kínai hitelből, vagyis az intézmény magyar adófizetői pénzből Kína számára épülne, a kínai érdekek szolgálatában. Felhívják a figyelmet, hogy a hitelt akkor is ki kell fizetni, ha ráfizetéses a működése.
A Magyar Hanghoz eljuttatott közleményükben felidézik, az 540 milliárd forintra becsült beruházás összege 90 milliárd forinttal több, mint amennyit a magyar állam a teljes felsőoktatásra szán a jövő évi költségvetésben. Szerintük hamis a magyar kormány érvelése, hogy egy ilyen értékes egyetem kampuszának Magyarországra jövetele „minden pénzt megér”.
Mint évelnek, a kampusz építésére felvenni kívánt 450-580 milliárd forint közötti kínai hitel kamata hatszorosa lenne annak az uniós hitelnek, amelyet arra hivatkozva nem vett igénybe a magyar kormány, hogy nem akar túlzottan eladósodni. Ráadásul ismeretlenek a hitelfeltételek, pedig azok ismerete elengedhetetlen egy ilyen méretű, nemzedékeket eladósító beruházás esetén.
A Fudan működtetése – az ITM számításai szerint is – 2023-2027 között 100 milliárd forintot igényelne, ezt követően pedig évente további 15,5 milliárd forint veszteségtérítést. Így szerintük gondot jelent az is, hogy az intézmény fenntartására létrehozandó magyar-kínai alapítványban kisebbségi magyar részesedés lenne, hogy el lehessen kerülni a közbeszerzéseket.
Miután a kínai és a magyar egyetemeken oktatók között körülbelül tízszeres bérkülönbség van, illetve mert az évi több millió forintos személyes kutatási keret elcsábítaná a hazai egyetemek legjobb oktatóit, ez behozhatatlan hátrányt jelentene a magyar felsőoktatás számára – vélik. Ugyanakkor a Fudannak a hazai felsőoktatási intézményekkel szemben előnye lenne a magyar és a nemzetközi pályázatokon, a magyar egyetemek finanszírozásából pedig kiesnének a Fudanra átpályázó külföldi diákok.
Szintén az érvek között szerepel, hogy a kínai kampusz tandíja többszöröse lenne a magyar felsőoktatásban kiszabottnak, ezért a magyar társadalomnak csak szűk rétege engedhetné meg, hogy a gyerekeit itt taníttassa.
Végül a levél végén felhívják a figyelmet, hogy a jelenlegi körülmények között, amikor a magyar államadósság rátája 80 százalék fölé emelkedett, amikor csökkenteni kell a szintén felduzzadt államháztartási hiányt, amikor az Unió Helyreállítási alapjából a kormány kivette az egyetemek megújítására szánt 1200 milliárd forintos csomagot, amikor a Paks II. és a Budapest-Belgrád vasút létesítésére alsóértéken 4300 milliárd forintos adósság halmozódik fel a piacinál magasabb kamatlábak mellett, úgy ítélik meg, hogy kifejezetten káros lenne a magyar gazdaságot és a jövő társadalmát további, soha meg nem térülő, újabb, többszázmilliárd forintra becsülhető kiadással megterhelni.
A levelet az alábbi közgazdászok írták alá: Bihari Péter, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra, Király Júlia, Mellár Tamás, Nagy Zoltán, Oblath Gábor, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Prinz Dániel, Ricke Werner, Scharle Ágota, Vértes András.
