
Ezért valaki felelni fog – mondta az RTL Klub Fókusz című műsorának a Jókai utcai tetőomlás egyik sérültje, akinek táncművész barátnője súlyos sérülést szenvedett.
A tetőomlás helyszínének közelében van egy kordonnal lekerített építkezés, amikor arra sétáltak, először azt hitték, onnan hallatszik a robaj – mondta Babácsi Benjamin. Mindketten a Budapesti Operettszínház táncművészei. „Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit” – fogalmazott.
Miután leülepedett a por, a barátnője nevét kiabálta, de nem válaszolt, majd a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg.
A 26 éves Tóth Nikolett állapotáról barátja azt mondta: fej-, nyaki csigolya- és gerincvelő-sérülése van, és ha hatórás műtétje nem jár sikerrel, lebénulhat mindkét lába.
A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki, amiben azt írták, a teátrum vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját.
– Ketten még éppen el tudtak ugrani, de sosem felejtem el, ahogy az egyik fiatal hölgyre rázúdult az egész törmelék. Amikor odamentem, csak a háta látszott ki a romok alól, a fejét nem is láttam. Egy másik nő hozzám sietett be, teljesen kikészült. A feje és a keze neki is véres volt. Olyan sokkot kaptam, hogy még utána sem tudtam elmondani a párom nevét, aki a kocsi tulajdonosa, ami szintén megrongálódott – mondta az egyik szemközti házban dolgozó Szentes István a Blikknek. Elmondása szerint öt perccel előtte vett ki valamit az autóból, így csak a szerencsének köszönheti, hogy épségben megúszta.
Közben a Portfolio megtudta, hogy egy 15 lakást magába foglaló projektnek zajlik a kivitelezése a társasházon. A beruházó 70-180 négyzetméter alapterületű lakásokat tervez megvalósítani, amiket mintegy 150 millió forintos ártól kínál eladásra, a legnagyobb lakás ára a 400 millió forintot is meghaladja.