Nem hiszek már abban, amiben évekkel ezelőtt, hogy a párbeszéd majd mindent megold – többek között ezt mondta lapunknak adott interjújában a Pátria Rádió műsorvezetője, Veiszer Alinda. Úgy látja, világos határokat kell húzni újságírás és aközött, ami már azon túl van. Az Ördögkatlan Fesztiválon beszélgettünk arról is, milyen esélyei vannak a hasonló rendezvényeknek, illetve hogy érdemes-e még elmenni Gombaszögre vagy épp Tusnádfürdőre.
– Amikor legutóbb beszélgettünk, szó volt róla, hogy érkezett egy szlovákiai közmédiás ajánlata. Azóta el is helyezkedett a Pátriánál, rendszeresen halljuk ott a beszélgetéseit. Bevált a hely, valóban olyan szabadon dolgozhat ott, mint várta?
– Úgy tűnik, hogy bevált. Először fél évre szerződtünk, most nyáron ismétlések mennek, de aztán folytatjuk. Semmibe nem szólnak bele, azt lehet csinálni, amit az ember szeretne, úgy, ahogy elképzeli. Ideális munkahely, a csapattal is nagyon jól kijövök. Például gyakorlatilag exkluzív interjút kaptam Freund Tamástól, az Akadémia alelnökétől, de Kulka Jánostól is.
– A beszélgetéseket viszont itthon veszi fel, nem?
– Többnyire itthon, de volt olyan is, amit kint rögzítettem. Ez téma- és helyzetfüggő. Ha több napra kimegyek, akkor ott vesszük fel a beszélgetést, de jobbára itthon szoktuk. Felesleges valakit kirángatni, ha egyszer Budapesten is meg tudom oldani.
– Könnyebb rávenni az embereket egy beszélgetésre, mint mondjuk a HírTV-nél volt?
– Nem látok nagyon különbséget. Ha a teljes HírTV-s időszakot nézzük, akkor persze akad, mert akik eleinte ott nemet mondtak politikai okok miatt, ők itt nem hezitálnak. Biztos volt olyan az elmúlt fél évben, hogy valaki nem ért rá, de kategorikus nemek, amik a HírTV-nél a kezdet kezdetén elhangzottak, itt szerencsére nem érkeztek. Ráadásul már nagyon régóta interjúzom is ahhoz, hogy ne egy lutri legyen a velem folytatott beszélgetés.
– És a HírTV-s éveire utólag hogyan tekint? Főleg azután, hogy a csatorna újra kormánypártivá változott.
– Ez az idő volt a rendszerhiba, amit mi ott töltöttünk. Mint amikor a rendszerváltás után beköszöntött egy rövid halleluja-időszak. Fellélegeztünk, pedig az elmúlt száz év mutatta, milyen politikai berendezkedések működhetnek. Így összességében pedig már azt gondolom, az a fellélegzés volt valójában a rendszerhiba. Valahogy így tekintek a mi HírTV-s működésünkre is. De abszolút megérte.
– Amikor legutóbb beszéltünk, a menesztése és a Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió bezáratása még nem tűnt a kiegyezés részének. Utóbb már annak tekinthetjük?
– Azt nyilván nem tudom, Simicska Lajos mikor egyezett ki, hiszen semmilyen kapcsolatom nem volt vele soha. Viszont amikor engem elküldtek, már látszott, hogy ez egy folyamat első felvonása. Amikor még mindenki abban reménykedett, hogy hátha lehet folytatás, nekem már megmondták vezető beosztású kollégák, hogy ennek vége lesz. Az egyikük kerek perec nekem szegezte a kérdést: ugye nem gondolod, hogy ez az utolsó leépítési hullám itt?
– A jövőt illetően borúlátó? Folytatódni fog a közeljövőben a megmaradt független sajtótermékek lemészárlása?
– Benne van a levegőben, nem mernék jósolni. Attól is függ, kinek a lapját akarja valaki megszerezni mindenképp, és ki az, akit még hagynak létezni. Egy dologban biztos vagyok: teljesen új játékszabályok vannak, és akik újságíróként gondolnak önmagukra, nekik ezekre reagálniuk kell. Meg kell húzni bizonyos határokat, hogy meddig tart a kollegialitás, mikor nem tekintünk már újságírónak valakit. Kivel érdemes egyáltalán leülni vitatkozni? Úgy gondolom, ezt a kérdést ma már nem szabad megkerülni.
– De lesz bármilyen kézzelfogható eredménye, ha az ember nem ül le mondjuk a Pesti Srácok-főszerkesztő Huth Gergellyel vitatkozni? Ami felmerült legutóbb egy gombaszögi esemény kapcsán.
– Szerintem azt meg kell fogalmaznunk, hogy mit tekintünk újságírásnak. Ha van egy kerekasztal valami nyári táborban, akkor milyen pozícióból szólalunk meg ott? Persze, az tök szuper, hogy emberek beszélgetnek egy asztal körül, és nem értenek egyet egymással. De nem mindegy, hogy színpadon milyen címkék mellett vitázunk. Nem hiszek abban, amiben évekkel ezelőtt még igen, hogy a párbeszéd majd mindent megold. Olyan eszközök kerültek elő, amik nem tekinthetőek az újságírás részének. Akik ezeket alkalmazzák, velük miről beszélgessünk? Hogy illik-e karaktergyilkosságot elkövetni és hazudni?
– Viszont ha leülünk vitázni, legalább elmondhatjuk az ő közönségük előtt is, hogy ez nem fér bele.
– Nem hiszem, hogy ennek túl sok értelme lenne. Fanatikus táborról beszélünk. Valaki majd a homlokára csap, hogy úristen, nem kellene ilyen lejáratásokhoz nyúlni? Értem ezt az érvet, csak nem hiszek benne, hogy egyetlen ember is újragondolta volna magát. Ráadásul a Facebookon zajlanak ezek a viták, és adott esetben ott több embert is lehet elérni, mint egy színpadon.
– Nem épp a bizonytalanok vannak többségben, akik nem részei a szekértáboroknak, így mégis csak meggyőzhetőek? A fanatikus hívek épp azért győzhetnek, mert a többség érdektelen, nem érzi magát megszólítva.
– Én egy riporter vagyok és nem politikus. Sőt, az egyik legnagyobb hibának tartom, hogy a politikusok helyett az újságírók vívják meg a közéleti vitákat. De az az érzésem, hogy a bizonytalanok nem mennek el ilyen eseményekre. Őket teljesen másként kell megszólítani. De ez tényleg csak egy megérzés, mert én napi szinten csak olvasóként foglalkozom politikával, inkább kulturális térben mozgom. Épp most néztem a Brexit-filmet Benedict Cumberbatchcsel, az csomó ilyen kérdést felvet. Hogyan érjük el a bizonytalanokat, milyen cél szentesítheti az eszközt? Nem tudom a válaszokat, de sokat gondolkodom az egészen. Abban viszont nem hiszek, hogy leülünk, összeborulunk és majd kiderül, hogy több bennünk a közös. Másnap pedig ugyanott folytatják a lejáratást, mint előtte.
– A pátriás jelenlét végül nem valósult meg idén Gombaszögön. Nem ment el ezért a füleki polgármester sem, aki szerint preventív öncenzúrát gyakoroltak a szervezők. Ezzel egyetért?
– Nem tudom, hogy öncenzúra volt-e. Lehetséges. Nem sikerült a programról megállapodni. Felvet néhány kérdést, mi nem fért bele egy olyan tábornak, ami egyébként hangsúlyosan foglalkozik közéleti kérdésekkel. A Gombaszög nagyon rossz választ adott erre a kérdésre. De ez is úgy halt el, hogy megtörtént, a Pátria nem volt ott, de minden ment tovább a maga útján, nem? Nekem ez volt az érzésem. Kutyát nem érdekelt, hogy itt történt valami, inkább boldogan posztolgatták a gombaszögi fotókat. Persze, mindenki ott szórakozik, ahol kedve tartja, de az együttgondolkodásnak még a minimális szintje sincs meg.
– De érdemes lett volna egyébként úgy elmenni, hogy a szomszéd sátorban Deutsch Tamás vagy épp Németh Szilárd fejti meg a világot?
– Gombaszögön azért nagyon sokszínű a program, emiatt pedig érdemes lett volna. Persze, ha már bizonyos kérdések nem kerülhetnek elő, ami most valószínűvé vált, akkor innentől egészen más a leányzó fekvése. De eddig mégis csak az volt, hogy ott mindenféle nézőpont helyet kapott. Engem egyáltalán nem zavar Deutsch Tamás, ha mellette mehet más is. Ha ez a dolog viszont nagyon elmegy egyszínűbe, onnantól tényleg nincs értelme a szomszéd sátorban próbálkozni.
– Tusványos rendben van még így, hogy minden évben meghívnak néhány ellenzékit mutatóba?
– Tusványos más műfaj. Ott két rendezvény keveredik: az egyik egy tisztán politikai tábor, a másik egy klasszikus és szuper zenei fesztivál. Ez a kettő van összemosva, ami szerintem nem oké, nem is erre jött létre annak idején az egész. Primer közlési fórummá vált, a miniszterelnök minden évben mond ott valami erőset. Kirakatként volt szerintem ott az a néhány ellenzéki.
– Zenészeknél is fel szokott merülni, hogy elmenjenek-e, miután a Quimbyt betámadták ezért. Érdemes ott lenni?
– Mindenkinek el kell döntenie, hogy különbséget tud-e tenni a két rendezvény között. Ha igen, nyilván bátran elmegy fellépni az őt kedvelőknek. Ha nem, akkor nehéz kérdés lehet, hogy akar-e legitimitást adni a politikai résznek. Ha elfogadom azt, hogy itt két rendezvény van egybegyúrva, nem kérhetek számon senkit, amiért a zeneire elmegy. Nem tudom viszont, ezt az éles különbségtételt ma még meg lehet-e tenni.
– Lovasi András nyilatkozta, hogy ha viszont bojkottálni akarná a NER-t, akkor a koncertek 90 százalékáról lemondhatna.
– Itt keverve van a szezon a fazonnal. Nem, nyilván nem minden ugyanazzal a súllyal esik latba, bonyolultabb a szisztéma. Persze lehet azt választani, hogy akkor mindegy, semmiről sem veszek tudomást és mindent bevállalok. De érdemes inkább napról napra átrágni, mi az, ami még belefér. Nem úgy van, hogy a NER-ről le kell mondani, mert nem mindenhol van 0-24-ben politika, ahogy mondjuk Tusványoson viszont igen. Persze, másként levegőt sem tudnál venni, mert mindenben van állami pénz. De az meg a mi pénzünk.
– Lovasi mondta azt is, hogy neki szélsőjobbosok és szélsőliberálisok is meg akarják mondani, hogyan viselkedjen. Utóbbi jelzőt eddig főleg kormánypártiak részéről hallhattuk. Például a Gombaszöget tavaly betámadó Pesti Srácok cikkében szerepelt: a fesztivál „komoly teret ad a szélsőliberális társaságnak.” Annak érzi magát?
– Tehát Lovasi tőlem kíván távolságot tartani? Meg kellene tőle kérdezni, de nagyon nem hiszem, hogy erre gondolt. Merem remélni, hogy nem ugyanaz a szavak mögötti tartalom. Esküszöm nem tudom, ki a szélsőliberális, én nem is tartom annak magamat. Református gimnáziumból jövök, és a magam módján vallásos is vagyok. Ugyanaz az ember adott össze a férjemmel, mint aki megkeresztelte a miniszterelnök gyermeikeit. Nyilván valami tök mást jelent ez a szó az ő szájából. Például azt akarhatta kifejezni, hogy egyenlő távolságot tart mindenkitől. De szerintem ilyen nincs. Nem hiszek abban, hogy az lesz az objektív, aki mindentől ugyanakkora távolságot tart. Ez önfelmentés és egyben önátverés. És csak remélem, hogy nem azokat a liberálisokat értjük ezalatt, akiknek vannak elveik, és ezeket számon kérik másokon is. Persze, megint egy dilemma, hogy érdemes-e számon kérni, hiszen mindenkinek megvan a saját életstratégiája. De ne azokat támadjuk már, akik le tudják fektetni az elveiket, és igyekeznek azokhoz ragaszkodni.
Veiszer Alinda: A politika játékszerévé hagytuk tenni magunkat | Magyar Hang
– Itt ülünk épp az Ördögkatlan Fesztiválon, ahol reggelente beszélget különböző kulturális szereplőkkel. Mennyire van esélyük még az efféle kisebb fesztiváloknak a túlélésre?
– A TAO-támogatás kérdése azért itt is okozott problémákat. De mégis csak egy működő fesztivál ez már tizenkettedik éve. Azért akkor valami csak működik, nem? A programok sikeresek, mindig nagyon sokan jönnek rájuk. Most például elhűltem, amikor megláttam, hogy Reisz Gáborra vagy négyszázan, Vecsei H. Miklósra meg vagy ötszázan voltak kíváncsiak. Remélem itt lehetek jövőre is. Ez ugyanis egy olyan öt nap minden évben, amikor elhiszem, hogy az ország, amiben élünk, toleráns, vitatkozós és bátor. Nincs annál jobb, mint amikor Bock József borász odaül az asztalodhoz, ahol Kulka Jánossal beszélgetsz, és kiderül miben igen, és miben nem értetek egyet.
– Azt viszont gondolom nem bánja utólag sem, hogy nemet mondott a Momentum főpolgármester-jelölti felkérésére. Főleg Kálmán Olga eddig kérészéletű politikai karrierjét látva.
– Nemhogy nem bánom, de nagyon hálás vagyok a barátaimnak, akik azt mondták, hogy ebbe nem szabad belemenni. Ugyanakkor nagyon megtisztelő volt a felkérés. De látom, hogy sokkal nehezebb ügy ez, mint amit gondoltam róla. Nem lehet hirtelen döntést hozni, nem lehet azt hinni, hogy a személyes karizma elég, mert nem elég. Nézzük csak azt a bohóckodást, ami Berki Krisztián áljelöltsége körül kialakult. Szekunder szégyenérzet, azt érzem ilyenkor. Jobb ebből kimaradni.
– Gondolhatta volna azt is, hogy elindul, így futtathatja egy kicsit a nevét, nem? Ahogy mondjuk az RTL Klub celebműsora esetében.
– De annak nem ez volt a célja. Nagyon is pontosan végiggondoltuk a férjemmel, hogy miért éri meg belemenni egy ilyen műsorba. Kitaláltuk, hogy mik azok az üzenetek, amelyeket fontosnak tartunk képviselni egymillió ember előtt. És tényleg elértünk egy olyan tömeget, amilyet egyébként sosem sikerülne, még ha nem is száz százalékosan sikerült a terv. Soha nem vágtam volna bele azért, hogy magamat futtassam, ahogy a politikába sem azért, hogy a népszerűségemet növeljem. Ennél idealistábban gondolkodom a közéletről. Akkor vágj bele, ha van üzeneted, szeretnél változtatni a dolgokon, és még azt is tudod, hogyan. Plusz azt is érzed, hogy elviseled a lejáratást is, és erősebb leszel utána mint előtte. Máskülönben semmiképp.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/32. számában jelent meg, augusztus 9-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon!
